Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: drámai végjátékban búcsúzott a La Vecchia Signora, készülődik a Derby della Capitale…

Egy hete Torinóban a Lazio együttese 1-1-es döntetlent csikart ki a Juventus ellen, így a fővárosi csapat kedvező előjellel várhatta a hazai pályán vívandó olasz kupa visszavágót. A tét a döntőbe jutás volt a mai estén, a csapatok ennek megfelelő komolysággal léptek a pályára, a feszültség az első pillanattól az utolsóig tapintható volt. Mikor már úgy tűnt eldőlt minden jött a drámai végjáték…

A Juve feladata egyértelmű volt, gólt kell szerezniük, hiszen ha ez nem történik meg, esélyük sincsen a továbbjutásra. A gól nélküli döntetlen a Lazio csapatának kedvezett volna, míg minden 1-1-nél nagyobb arányú döntetlen a Torinóiak továbbjutását jelentette volna. Mondani sem kell hogy 1-1 esetén hosszabbítás következett volna, míg bármely csapat nyer, az ott lesz a döntőben. Így festett a képlet a találkozó előtt.

Az első játékrészben mindkét csapat hevesen reklamált egy a számára meg nem adott tizenegyest, emellett a játék olykor kapkodó és pontatlan volt, érződött a játékosokon a tét. A félidő végjátékában akár Vicsinics, vagy Giovinco is megszerezhette volna a vezetést a zebráknak, ám ott a volna! A felek tehát így gól nélküli döntetlennel térhettek az öltözőkbe.

A második játékrész elején megtörtént az amit Torinóban nagyon nem akartak, Romában pedig nagyon vártak, már ami a kékebbik fővárosi csapat fanatikusait illeti. Egy remek Ledesma beadásra érkezett González és mintegy öt méterről a kapuba bólintott, a vendégek hálóőre egyszerűen tehetetlen volt. A kapott gól megfogta Az öreg hölgyet, nem igazán tudtak komoly lehetőséget kialakítani, míg nem egy újabb büntetőt kértek számon a játékvezetőn a 66. percben. Nem várhatott tovább Conte, pályára küldte csapata ászát Pirlot, aki tényleg nagyot lendített a csapat játékán. Az utolsó negyed órában a kapujához szögezte a hazaiakat a Juventus, ám nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, a beívelések pedig sorra jöttek kifelé. Mikor már mindenki azt hitte megvan a meccs a Lazionak jött a drámai vég…

A játékvezető hat perces hosszabbítást rendelt el, ez idő pedig nagyon érzelem dús pár percnek bizonyult. Előbb néma csend lett úrrá a Stadio Olimpicoban, csupán a vendég ultrák örömteli ünnepe hallatszott, ugyanis Vidal a 92. percben egalizálta az állást és nagyon úgy festett, a hosszabbítás dönt majd a párharc sorsáról. Nem volt azonban hosszú a torinói öröm, ugyanis egy perccel később Floccari mindenkinél jobban érkezett egy szögletre és mattolta a Juve csapatát. Igazi dráma és forrongó hangulat uralkodott, öröm, bánat és bú. A meccslabda azonban nem ez volt, hanem a 95. percben Marchisio lehetősége. Ezen képsoroknak fejezetet lehetne nyitni, ugyanis Giovinco bombáját Marchetti csak kiütni tudta, a labda pedig Marchisio elé került, aki négy méterről üres kapura mellé lőtt. Ez volt ám az igazi dráma, ha bemegy akkor hosszabbítás nélkül döntős a Juve, így pedig búcsúzni kényszerült a La Vecchia Signora.

Ezzel a Lazio csapata páholyból várhatja döntő béli ellenfelét, mely akár az örök rivális, stadiontárs AS Roma csapata vagy az Inter lesz. A fővárosiak előnnyel utaznak holnap Milánóba és ha sikerül megőrizni otthon összekapart előnyüket akkor a döntőben következhet a Derby della Capitale a csizma ország egyik ha nem a legnagyobb és legvadabb derbije…

Lazio – Juventus 2–1
Róma, Stadio Olimpico. Vezeti: Banti (olasz)
Gólszerzők: Á. González (53.), Floccari (93.), ill. Vidal (92.)
Továbbjutott: a Lazio, 3–2-es összestéssel


Lazio vs Juventus 2:1 MATCH HIGHLIGHTS by UCL2410

Őszi Ádám