Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszavonult Rósa Dénes, Simon Attila Pécsett, Lanzafame Kispesten – január 29.

Visszavonulás. Bejelentette visszavonulását Rósa Dénes. Harmincöt évesen akasztja szögre a futballcipőjét a korábbi tízszeres válogatott középpályás. Rósa egy-egy bajnoki címet és magyar kupát nyert a Ferencvárossal. Rósa 1996-ban a BVSC-ben mutatkozott be a magyar élvonalban. A BVSC után Győr (kölcsönben a Soproni VSE, BVSC csapatainál), Dunaújváros, Újpest, Ferencváros, Wolverhampton (kölcsönben Cheltenham), Hibernian és újra Ferencváros volt pályafutásának állomása, tavaly tavasszal még stabil játékosa, és csapatkapitánya volt a zöld-fehéreknek, ám a nyáron elhagyta a fővárosiakat, azóta nem volt csapata, pedig több klub is kereste, ő nemet mondott. A Fradiból lett válogatott labdarúgó. 2004-2005-ben Lothar Matthäus alatt szerepelt 10 alkalommal is a nemzeti csapatban.

„Baráti alapon, decemberben még játszottam a kaposváriakkal egy teremtornán Ausztriában Ám ezzel befejeződött a karrierem. Persze hiányzik a futball, de így közel a harminchathoz az alapozások nyűge már nem. Két éve készülök a civil életre, van egy működő vállalkozásom, abból élek. A Fraditól azonban nem szakadtam el, ha tehetem, minden meccsen ott vagyok.” – mesélte a Nemzeti Sportnak Rósa Dénes.

Pécs. Simon Attila Paksról Pécsre szerződött. Ezt a klub hivatalos honlapja tette közzé. A 29 éves támadót Elbert Gábor cégvezető sajtótájékoztató keretében jelentette be. Simon az elmúlt fél idényt Pakson töltötte, ahol tizenöt találkozón hétszer köszönt be az ellenfelek kapujába. Szerződése értelmében fél plusz két esztendőre kötelezte el magát új klubjához, ahol 99-esben futballozik majd.

Honvéd. Davide Lanzafame ügynöke, Silvano Martina a Nemzeti Sport Online kérdésére megerősítette, a Catania kölcsönjátékosaként legutóbb a másodosztályú Grossetóban futballozó olasz csatár fél évre a Honvédhoz szerződik.

Kecskemét. Hivatalos honlapján jelentette be a KTE, hogy Mogyorósi Józseffel fél plusz egy éves szerződést kötött. A hátvéd legutóbb Siófokon szerepelt.

 

Gavalovits Sándor