Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bombaigazolás: az olimpia brazil gólkirálya Leandro Damiao Londonba költözhet! – sajtóhír

Leandro Damiao pályafutásában lassan eljön az a pillanat, mikor váltania kell, persze akkor, ha szeretne Európában futballozni. A 23 esztendős támadó számtalan klub kívánságlistáján szerepel, illetve több klubbal hírbe hozták, ám az átigazolási piac utolsó óráiban a legkomolyabb kérő a Tettenham csapata lehet.

A sajtóhírek szerint a Spurs egy 18 millió eurós ajánlatot készül tenni a brazil Internacional csapatának a támadó játékjogáért, ám ez az összeg elképzelhető hogy csak vicc tárgyát képezi majd a klub vezetői előtt. Damiao becsült piaci értéke 22 millió euró és ennél akár nagyobb összeget is kaszálhatnak az Internacional vezetői amennyiben kivárnak…

Damiao remek ütemben termeli a gólokat a brazil ligában, emellett a brazil válogatottban is él az előtte adódó lehetőségekkel, nem mellesleg személyében a 2012-es olimpia gólkirályát tisztelhetjük hat mérkőzésen szerzett hat találatával.

Az este folyamán kiderül, lesz-e valami a Spurs-Damiao szerelemből, illetve ha nem fogadják el az ajánlatot a londoniak hajlandóak-e emelni a tétet…

Őszi Ádám