Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fernando Gago kölcsönben a Vélez Sarsfieldnél

Fél évre hazaadja Fernando Gagót a spanyol élvonalban szereplő Valencia csapata. Az argentin középpályás a Boca Juniors neveltje, akit 2007-ben a Real Madrid szerződtetett 20,5 millió euróért, ám nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így előbb az AS Roma csapatához került kölcsönbe, majd 2012 nyarán a Valencia vette meg alig 3,5 millió euró fejében.

Gago nevelőegyesületével kétszeres argentin bajnok (2005, 2006), kétszeres Recopa Sudamerica (2005, 2006) győztes.

A Real Madriddal a 2006-2007-es és a2007-2008-as idényben spanyol bajnok, 2008-ba spanyol szuperkupagyőztes lett. Válogatott szinten az utánpótlás-csapatokban érte el nagyobb sikereit: 2005-ben világbajnok, 2008-ban pedig olimpiai bajnok lett.  A felnőttek között 2007-ben debütált, s már 43 fellépésnél tart, gólt még nem szerzett az Albicelestében.

Gavalovits Sándor