Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lencse László és Varga József is újdonsült csapata mezében

Mind a Videotonból Görögországba, mind pedig Debrecenből a Bundesligába szerződő magyar játékos új csapata mezében pózolt. Lencse László az Asteras Tripolis sárga-kék szerelésében, míg Varga József immár edzett is a Fürth együttesében.

„Kifejezetten gyors, párharcokban agresszív, jó labdaszerző futballistát szereztünk meg. Reméljük, azonnal segíteni tudja a csapatot”– méltatta Vargát Rouven Schröder a zöld-fehérek edzője.

Lencse László is megérkezett új együtteséhez, ahol már alá is írta fél éves kölcsönszerződését.

„Lencse László ma írta alá szerződését új klubjával, az Aszterasz Tripolisz együttesével. A klub a görög bajnokságban jelenleg az Olympiakosz Pireusz mögött a második helyen áll 19 forduló után. Az 1931-ben alapított Aszterasz stadionja Tripoli városában található, korábban, a 2006–2007-es szezonban Bárányos Zsolt révén is volt már magyar játékosa. Támadónk június 30-ig kölcsönszerződéssel játszik a görög klubnál.” – adta hírül a vidi.hu

A játékos menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak a következőket nyilatkozta:

„Lencse László ma féléves szerződést kötött Görögországban az Aszterasz Tripolisszal. A Videotontól kölcsönbe kerül a görög élvonalba. A játékos a mai megállapodás után hazatér, majd kedden jön vissza Görögországba és csatlakozik új csapatához. Egy nagyon erős együtteshez kerül, amelynek a Bajnokok Ligája-szereplés a célja.”

Vörösbaranyi József elmondta még, hogy opciós joga van a görög együttesnek, azaz, ha elégedettek lesznek a csatárral, akkor nyáron végleg megvehetik. Köszönetet mondott Fülöp Mártonnak is, aki a tripolisziak figyelmébe ajánlotta Lencsét.

Gavalovits Sándor