Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Több érdekes, magyar érdekeltségű bajnoki következik, sőt megrendezik a Leverkusen – Dortmund rangadót is!

A soron következő, 20. fordulóban több izgalmasnak ígérkező összecsapásra is sor kerül. A magyar szurkolók többsége talán arra kíváncsi a leginkább, hogy a frissen kölcsönvett debreceni Varga József vajon pályára léphet-e a hétvégi, gelsenkircheni találkozón.

Már a nyitó mérkőzés izgalmasnak ígérkezik: míg a brémaiak a legutóbbi négy hazai meccsükön képtelenek voltak begyűjteni a három pontot, a vendégeknél ez a sorozat hat játéknap óta tart, így kérdéses, vajon véget ér-e vajon valamelyik rossz széria. A két gárda őszi randevúját a Hannover nyerte meg Huszti Szabolcs két góljával 3-2-re, s a győztesnek bizonyuló, 92. percben szerzett második Huszti-találatot követően kapott egymást követően két sárga lapot túlzott gólörömért a korábbi magyar válogatott középpályás.

A szombati nap több, a magyarok számára különleges ütközetet ígér: a Mainz például Szalai Ádám nélkül igyekszik meglepetést szerezni a Bayern München ellen, a remek formában lévő, tizennégyszeres válogatott támadó ugyanis a legutóbbi fordulóban, a Greuther Fürth ellen a két gólja „mellé” kapott egy – jogtalannak tűnő – sárga lapot is, s mivel ez neki már az ötödik volt a bajnokságban, egymérkőzéses eltiltást kapott. Amiben bízhatnak a hazaiak, hogy a legutóbbi négy pályára lépésükkor egy döntetlen mellett három győzelmet arattak, vagyis kifejezetten jó formában vannak.

A debreceni Varga József Fürthbe igazolásával akár két magyar játékossal is küzdhet a bajor kiscsapat a bennmaradás kiharcolásáért, bár valószínűbb, hogy a gelsenkircheni vendégszereplés alkalmával még nem jut szóhoz az univerzális futballista, ugyanakkor Stieber Zoltán szerepeltetése egyáltalán nem jelentene meglepetést, hiszen a „lóherék” alapemberévé vált az utóbbi hónapokban.

Mivel Hajnal Tamásék düsseldorfi látogatásakor mindkét társaság rossz formát mutat – a tavaszi idény első két fordulóját mindkét klub elveszítette – nehéz megjósolni, mire lehetnek képesek egymás ellen a csapatok. Kérdéses, Bruno Labbadianál szóhoz jut-e ezúttal a magyar válogatott támadó középpályása, az azonban tény, hogy az ősszel nem bírtak egymással a felek, 0-0-ra végződött az a párharc.

A hétvége leginkább várt rangadóját a Bayer Leverkusen vívja meg vasárnap este a Borussia Dortmund ellen, hazai környezetben, tehát a dobogó második helyezettje fogadja majd a harmadikat. Már a mindössze egypontos különbség is bizonyítja, könnyen lehet, hogy csak nüanszokon múlik majd a három pont sorsa, de ezt a feltételezést több információ is megalapozza: bár a Leverkusenben lejátszott egymás elleni küzdelmek nagy részét, tizenhetet a hazaiak nyertek meg, kilenc döntetlennel zárult, hétszer pedig idegenben is nyerni tudott a Dortmund. Míg a legutóbbi négy tétmeccsén összesen tizenhat gólt szereztek a BVB játékosai, az előző nyolc fordulóban a gyógyszergyáriak szerepeltek a legjobban az egész bajnoki mezőnyben – tizenkilenc pontot szereztek. A látogatók malmára hajthatja a vizet továbbá az is talán, hogy az elmúlt tizenegy Leverkusen elleni derbiből csak egyszer tudta begyűjteni a három pontot a Bayer, ráadásul legutóbb Jürgen Klopp legénysége simán, 3-0-ra nyert a Bayer Leverkusen ellen.

Péntek
20:30 Werder Bremen – Hannover (Eurosport 2)

Szombat
15:30 Mainz – Bayern München (Eurosport 2)
15:30 Schalke 04 – Greuther Fürth
15:30 Fortuna Düsseldorf – VfB Stuttgart
15:30 VfL Wolfsburg – Augsburg
15:30 Hoffenheim – Freiburg
18:30 Hamburger SV – Eintracht Frankfurt (Eurosport 2)

Vasárnap
15:30 Nürnberg – Borussia Mönchengladbach (Eurosport 2)
17:30 Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund (Eurosport 2)

Szerző: Budai Levente