Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Celtic játszott, a Juve azonban Ambrose hathatós segédletével kegyetlenül kiütötte ellenfelét

Folytatódott a Bajnokok Ligája, a Celtic fogadta hazai pályán a regnáló olasz bajnok és listavezető Juventus csapatát. Az első félidőben remekül játszottak a hazaiak, azonban a zebrák kegyetlenül kihasználták helyzeteiket és minden bizonnyal eldöntötték a párharc sorsát.

Elképesztő hangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Celtic Parkban. A hazaiak nem teketóriáztak, már az első percben Wanyama tornáztatta meg Buffont, azonban a nagy lendület megbosszulta önmagát. A Juve először lépte át a térfelet a 3. percben és Ambrose hibáját kegyetlenül kihasználta Matri, aki a gólvonalról kikotort labdát kegyetlenül varrta fel a bal felsőbe pár méterről (0-1).

A bekapott gól nem fogta meg a hazaiakat, rendületlenül támadtak és próbálkoztak, a zebrák teljesen beszorultak és védekezésre kényszerültek, azonban Wanyama és Commons lövései nem változtattak az eredményen. A 15. percben Commons érkezett remekül egy jobb oldali beadásra, azonban a labda kissé mögé érkezett, így csak kapu fölé tudta kanalazni a labdát. A félidő feléhez érve elmondható, hogy az öreg hölgynek sem a gólja előtt, sem pedig azt követően momentuma nem volt a meccsen, még komolyabb kontratámadásokra sem futotta. A labda 68 százalékban a Keltáknál volt. A 25. percben Vucinic kapott remek kiugratást, már csak Forster volt vele szemben, azonban a kapus mellett elhúzott labdával nagyon kisodródott a támadó, odalett a helyzet. A 28. percben Commons ollózott 12 méterről, a labda alig kerülte el a kapufát, Buffon csak szemmel kísérte az esetet. Az első félidő hajrájához érve teljesen beszorult saját kapuja elé a Juve, a játékosokon is érződött a feszültség, a játékvezetőnek kellett fegyelmeznie szögletrúgásnál a feleket. A 40. percben ismét egy Commons lövés, ez azonban most nem okozott különösebb gondolt az olasz válogatott hálóőrnek. Az eredmény azonban nem változott, a félidőben 0-1 állt az eredményjelzőn, a torinóiak semmit nem mutattak, a Celtic nagyon megérdemelt volna már egy gólt…

A második félidő úgy folytatódott, ahogyan az első befejeződött , Vidalék egyszerűen a félpályát alig lépték át, a hazaiak remekül vették ki a játékból az ellenfél karmesterét Andreas Pirlot. Nagyon sok pontatlanság jellemezte a második félidő elejét, a Juve feljebb tolta sorait, ám ez csupán a labdabirtoklásban nyilvánult meg, lövések formájában nem. Az első komoly lehetőségre a 63. percig kellett várni a a második félidőben, Ambrose tehette volna hibáját jóvá, azonban a védő Buffon kezébe fejelte a labdát. A Celtic fáradni látszott, ez a sok pontatlanságban nyilvánult meg. Vucinic került remek helyzetbe a 67. percben és duplázhatta volna meg a vendégek előnyét, lövése azonban elhalt az egyik Celtic védő lábán. Kényszerű csere és egy kis átalakításra volt szükség a vendégeknél Peluso helyére Padoin érkezett, majd pedig ismét egy szögletnél akadt komolyabb nézeteltérés a játékosok közt. Elképesztő helyzetkihasználás a vendégeknél, a gólszerző ezúttal Marchisio a 77. percben. Nem érdemelték meg ezt a gólt az olaszok, azonban a labdarúgást gólra játsszák (0-2).

Ismét Ambrose hibázott nagyot, csakúgy mint az első gólnál, ezúttal a saját tizenhatosának előterében vesztett labdát, az öreg hölgy pedig kegyetlenül büntetett, név szerint Vucinic vette be Forster kapuját (0-3). Ez az eredmény végképp nem volt benne a meccsben, csaknem tökéletes és százszázalékos helyzetkihasználást mutattak be a vendégek. Egy álommal tehát szegényebbek lettek a Celtic Park szurkolói, csapatuk számára a visszavágó már csak formalitásnak tűnik, a Juve a legjobb nyolcban érezheti kagát. A meccs forgatókönyvéhez hozzátartozik, hogy remekül játszott a Celtic de elfáradtak és a bekapott gólok, főleg a második teljesen megviselte a csapatot.

Celtic – Juventus 0-3 (0-1)
Gólszerző: Marchisio (3.), Marchisio (77.), Vucinic (83.)
Sárgalapok: Hooper (37.), Forrest (42.), Brown (76.) ill.  Lichtsteiner (37.), Padoin (76.)

Celtic: Forster – Lustig (Matthews 58.), Ambrose, Wilson, Mulgrew, Izaguirre – S. Brown (Kayal 80.), Wanyama – Forrest, Commons (Watt 73.) – Hooper.

Juventus: Buffon – Cáceres, Bonucci, Barzagli –  Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Marchisio, Peluso (Padoin 69.) – Vucinic (Anelka 86.), Matri (Pogba 81.).

Őszi Ádám