Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea egyik kulcsembere a Barcelonához igazolhat

A hírek szerint a katalán óriás, nemcsak a kapuskérdés mihamarabbi megoldásán dolgozik, hanem a lassan kiöregedő, és gyakran sérült Carles Puyol helyettesét is szeretné megtalálni, a jelek szerint hosszútávon gondolkodva.

A Barca 34 esztendős csapatkapitánya idén eddig mindössze 11 alkalommal volt kezdő a ligában, így egyre időszerűbbnek tűnik nem csak alkalmi pótlása, hanem a későbbiekre is gondolni kell, mikor már megkopott tudása gondot jelenthet, ezért állítólag a Chelsea lassan 26 éves braziljával erősítenének.

A spanyol A Bola értesülései szerint Zubizarreta sportigazgató, illetve a vezetőedző, Tito Villanova New York-ban(!) tárgyaltak a lehetőségekről.

Egyébként valószínű, hogy ha a Barcelona meg akarja szerezni a játékost, nem kis összegbe fog az fájni nekik, hiszen David Luiz értéke az utóbbi időben rendkívül felszökött. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy korábban is ismert volt tehetsége, illetve Rafa Benítez irányítása alatt teljesen kivirágzott a Kékeknél, hiszen univerzális játékossá vált, így már a középpályán is klasszis játékot tud nyújtani csapata számára. A brazil védő egyébként korábban 30 milliójába fájt a Chelsea-nek, így áron alul pedig aligha adják el. A transfermarkt.de egyébként 25 millió euróra taksálja a játékos értékét.

Szerző: Balogh József