Légiósfigyelő: Bajner bemutatkozott a Dortmund-ban, kapusaink remeklései
Az elmúlt hétvégén igazi kettősség volt jellemző a magyar játékosokra. Vagy kulcsszerepet vállalva, csapatuk igazi vezérei voltak, vagy még csak pályára sem kerülhettek, edzőik döntése miatt. Szerencsére előbbiből volt valamivel több, így beszámolhatunk olyan teljesítményekről, mint több egykori, illetve jelenlegi válogatott kapus remeklése, vagy az ifjú Bajner Bálint előre törése. A következőkben minderről, illetve a többiek produkciójáról olvashat a kedves érdeklődő!
Anglia – Championship
Három játékosa nagyszerű teljesítményének is köszönhetően, óriási győzelmet aratott a Bolton Wanderes hazai pályán a Hull City ellen. Ketten elől jeleskedtek, mégpedig két kölcsönjátékos, Spearing, és Dawson révén, ám számunkra sokkal érdekesebb, hogy a védelmet a kapuból Bogdán Ádám irányította. A találkozó végén a magyar hálóőrt választották meg a meccs emberének, akárcsak az ezt megelőző körben, így talán igaza lehet edzőjének, Dougie Freedman-nek, aki szerint Ádám a liga legjobb kapusa. Ebben a ligában még egy hazánkfia keresi kenyerét, és helyét a pályán, ám sajnos Futács Márkó újév óta egyetlen bajnokin sem léphetett gyepre Leicester-ben.
Bolton Wanderers – Hull City 4-1
Blackpool – Leicester City 0-0
League One
Hatalmas bajban a Portsmouth, a lassacskán veteránnak számító Gyepes Gábor együttese. Egyrészt a magyar védővel a kezdőben, kikapott a Pompey Oldham-ben, másrészt ezzel a betlivel (is), már óriási, 12 pontos hátrányban van, a még bennmaradó helyen álló Scunthorpe-pal szemben. A drámai helyzetet tovább fokozza, hogy a pénzügyi gondokkal küzdő együttes, ha nem talál új tulajt, akkor a megszűnése lesz a legvalószínűbb, azonban ha hamarosan valaki(k) megvásárolnák, akkor 10 pontos levonást kapnának, ami akkor már teljesen biztosan garantálná League Two-s, azaz negyedosztályú tagságukat. Jó hír egyébként, hogy a portsmouth-i drukkerek Gyepest választották a 2012-es év legjobb játékosának a klubnál.
Oldham Athletic – Portsmouth 1-0
Németország – Bundesliga
Remek hírek a Bundesliga-ból. Bajner Bálint végre debütálhatott a Borussia Dortmund-ban, igaz csak csereként, ám elmondása szerint az óriási élményen túl, egyáltalán nem volt megijedve, sőt bátor játéka érzése szerint tiszteletet ébresztett a Gladbach védőiben. Huszti Szabolcs számára egy nagyon fordulatos meccsen van túl: a HSV agyonverése során gólpasszt adott, belőtt egy tizenegyest, ám annak értékesítése közben rosszul fogott talajt, és megsérült, a pontos diagnózis hétfőn derül ki. Szalai Ádám ezen a hétvégén az előkészítésben jeleskedett, amire szükség is volt, hiszen Niki Zimling-et szolgálta ki, akinek találata egy pontot ért a Wolfsburg ellen.
Borussia Mönchengladbach – Borussia Dortmund 1-1
Hannover 96 – Hamburger SV 5-1
FSV Mainz 05 – Wolfsburg 1-1
Bundesliga 2
Ha nem is hibátlanul, de lehozta Király Gábor az 1860 München mérkőzését. A kékmezes bajorok Braunschweig-ben győzedelmeskedtek, az éllovas otthonában. Az élen egyébként már jócskán elhúzott utóbbi gárda, a Hertha-val egyetemben, ám Királyék még bőven odaérhetnek a 3., osztályozós helyre, amit jelenleg a Kaiserslautern birtokol.
Eintracht Braunschweig – 1860 München 1-2
Spanyolország – Primera Division
Sajnos Pintér Ádám kikerült a Zaragoza kezdőjéből, pedig már jó ideje élvezte Manolo Jiménez bizalmát, a védelem tengelyében. A magyar bekk végig ülte a padon, a Valencia elleni, egyben bravúrosnak, és balszerencsésnek is tekinthető döntetlent.
Real Zaragoza – Valencia CF 2-2
Olaszország – Serie A
Az előző körben győztes gólhoz adott passzt Tőzsér Dániel, ennek örömére, és jutalmául, az anorexiás Bruce Willis hasonmás menedzser, Davide Ballardini ki is hagyta a kezdőből. Sőt csereként sem állította be a magyart, a meglehetősen paprikás hangulatú Palermo elleni derbin.
Palermo – Genoa 0-0
Svájc – Super League
Pocsék formában van 2013-ban a Sion csapata, amely az új edző, Victor Munoz kinevezése óta még rosszabb, mint ősszel. Ennek, ha nyílván nem is örül Vanczák Vilmos, azért mi nyugodtan konstatálhatjuk, hogy meg vannak számlálva a spanyol napjai a helvéteknél. Vanczák végig a padról figyelte, ahogy a Thun hazai pályán gyakorlatilag leiskolázza, a szezon előtt még bajnokesélyesnek is tartott Sion-t, amely most visszasüllyedt a 4. helyre.
FC Thun – Sion 4-0
Belgium – Pro League
Több mint egy hónapja nem léphetett pályára Bodor Boldizsár, a Beerschot csapatában. Az elmúlt hétvégét is a kispadon töltötte, amikor az antwerpeni klub otthon kapott ki a Lierse-től. Örömtelibb hír viszont, hogy Köteles László teljes sikerrel óvta meg kapuját a Standard támadóitól, akik hiába rohamozták a Genk ketrecét.
Beerschot – Lierse SK 1-3
Standard Liege – KRC Genk 0-0
Görögország – Super Leauge
Mindkét magyar érdekeltségű hellén együttes vasárnap küzdhetett meg a három pontért. Fülöp Mártonnal a kapujában, és Lencse Lászlóval, csereként, de már a 31. percben, a hajrában szerzett góllal nyert az Aszterasz. A meccs egyetlen találatában nagy szerepe volt Lencsének, aki egy szöglet után próbálkozott kapura lövéssel, ám kísérletét védte a Levadiakosz kapusa, ám csapattársa Fragulakisz végül begyötörte a labdát a hálóba. Megyeri Balázs már nem tudta lehozni kapott gól nélkül, az Arisz ellen derbit, ám könnyed sikerével az Olympiakosz tovább robog a címvédés felé.
Aszterasz Tripolisz – Levadiakosz 1-0
Olympiakosz Pireusz – Arisz Szaloniki 2-1
Szerző: Balogh József