Hajnal nélkül nyert a Stuttgart, sikerével az Európa-liga közelében a ‘Gladbach
A vasárnapi két találkozó egy-egy idegenbeli és hazai sikert hozott, aminek köszönhetően tovább sűrűsödött a Bundesliga mezőnye, még több jelentkező van a nemzetközi kupaszereplésre.
Eintracht Frankfurt – VfB Stuttgart: 1-2 (1-0).
Mint kiderült, a „svábok” ezúttal sem szavaztak bizalmat Hajnal Tamásnak, a magyar válogatott támadó középpályás már hetek óta alig kap játéklehetőséget és ezen az sem változtatott, hogy hét közben a Lazio elleni El-visszavágón gólt szerzett. Ennek ellenére négy vesztes meccset követően végre nyert a Stuttgart, pedig a hazaiak aktívabbak voltak, ami a támadásvezetést illeti – mind a labdabirtoklás, mind a kapura lövések, mind pedig a szögletek tekintetében -, sőt alig negyedórányi játékot követően a frankfurtiak szereztek vezetést. Gólszerzők: Aigner (17.), ill. Ibisevic (49., büntetőből), Niedermeier (71.).
Borussia Mönchengladbach – Hannover: 1-0 (1-0).
Az 5-6. helyért, vagyis az Európa-liga-részvételért vívandó harcba beszállt a ’Gladbach és a Hannover is, így különösen nagy jelentősége volt a meccs végkimenetelének. Ennek szellemében nagy akarás jellemezte a gárdákat, ugyanakkor a kilencven perc nagy részében a házigazda akarata érvényesült, illetve a 36. perctől kezdve előnynek is örülhettek a mönchengladbachi szurkolók. Ekkor ugyanis egy formás támadás végén remekül indította Patrick Hermann az üres területre bemozgó Luuk de Jong-ot, aki nem is hibázott. A bekapott gól után hiába próbálkoztak a Huszti Szabolcsot kényszerűségből nélkülőző hannoveriek, inkább a szabálytalanságokban jeleskedtek, mint a gólhelyzetek kialakításában…
Az összecsapás krónikájához feltétlenül hozzátartozik, hogy a 85. percben reklamálás miatt Sergio da Silva Pinto megkapta a második sárga lapját, így a vendégek tíz emberrel fejezték be a forduló zárómérkőzését. Gólszerző: de Jong (36.).
Szerző: Budai Levente