Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hogy lesz ebből VB győzelem? Újra ikszeltek a brazilok! – VIDEÓVAL!

A múlt csütörtöki, Olaszország elleni csúcsrangadón elért 2-2 után, hétfőn este az orosz válogatottal mérkőzött meg, a jövő évi Világbajnokság házigazdája, Brazília. A találkozó esélyese egyértelműen a Selecao volt, ám a Szbornaja lehetett a kipihentebb.

Mivel a keddi selejtezős játéknap alól mentesült, az egyébként csoportját vezető Oroszország, már ma lejátszotta helyette a hírverőnek szánt meccset, a brazil nemzeti csapat ellen. A Fabio Capello vezette ,,vendégeknek” azért sem volt oka panaszra, ugyanis pénteken az ítéletidő miatt elmaradt az észak-írek elleni fellépésük, sőt a szombati pótlás sem volt végül lehetséges. A brazil fejekben pedig ott lehetett még a csütörtöki blama, amikor 2-0-ról csak döntetlenre voltak képesek Balotelli-ák ellen.

A két együttes, felkészülési meccsét Londonban rendezték meg, a Chelsea stadionjában, azaz a Stamford Bridge-n. A meglehetősen álmos találkozón, a gól nélküli első játékrész után, a Zenit balszélsője, Viktor Fajzulin szerzett vezetést a 73. minutumban. Az oroszok szépen körbe passzolgatták Scolari-ék védelmét, majd harmadik próbálkozásra végül utat talált a labda a hálóba. És amikor már minden ,,elveszettnek” látszott, a ,,hazaiak” az utolsó percben egyenlíteni tudtak, igazi brazilos akció végén, Marcelo bepasszát az egyre jobb formában lévő Fred váltotta gólra.

Az 1-1-gyel, bár egyik fél sem lehet elégedett, túlságosan szomorú sem azért annyira. Természetesen hozzá kell tennünk, hogy hiába nevezték ki nagy dérrel-dúrral, örömkönnyekkel szövetségi kapitánnyá, a régi-új mestert, Luis Felipe Scolari-t, egyelőre bőven elváráson alul teljesít a válogatottal, a 2002-ben Vb nyertes edző. Utóbbi öt felkészülési meccséből egyet sem tudott megnyerni a rendes játékidőben a Selecao, ami nem túl jó előjel, a Világbajnokság előtt, alig több mint egy esztendővel, persze tegyük rögtön hozzá, hogy 12 éve hasonló cipőben jártak, és végül mégis sikerült a győzelem a koreai-japán seregszemlén.

Brazília – Oroszország 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Fajzulin (73. perc), illetve Fred (90.)

A mérkőzés góljai:


Brazil vs Russia (1 / 1 ) all goals by ELKOORA2DAY

Balogh József