Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmundi varázslat a Nationalelfben – videó

A német csapat ismét a kazah válogatottal mérte össze erejét, ám ezúttal fordított szereposztásban. A mérkőzésre kilátogató szurkolók és a televíziók előtt helyet foglaló nézők jól szórakozhattak az öt gólt és több kapufát is hozó mérkőzésen. A hazaiak igazi befejező csatár nélkül léptek pályára, ám ez nem látszott meg a teljesítményükön.

A meccs statisztikája Barcelona mérkőzéseket idézett, egyetlen, ám annál lényegesebb kivétellel: a 80 százalékos labdabirtoklás mellé 27 (!) kapura lövés társult, amelyből 17-et védenie is kellett a kapusnak. Illetve védenie kellett volna: Négy alkalommal azonban tehetetlennek bizonyult.

Először Gündogan és Götze találta telibe a kapufát, ami már a mérkőzés elején sejtetni engedte: nagy pofonba szaladhat bele Kazahsztán nemzeti csapata német honban. A vezető gól nem is váratott sokáig magára: Reus a 23. percben előnyhöz juttatta csapatát. Újabb négy perc elteltével Lahm átadásából Götze duplázta meg az előnyt. A német offenzíva a kétgólos előny birtokában is tovább folytatódott: Özil passzából Gündogan növelte háromgólosra a két csapat közötti különbséget, ami könnyen lehetett volna a félidő végére négy is, ha a Dortmund török származású játékosa nem a lécet találja el újabb próbálkozása során a rendes játékidő letelte előtt négy perccel.

A második félidő elején a németek talán még az öltözőben jártak, amikor a kazah-német kettős állampolgár Heinrich Schmidtgal egy góllal közelebb hozta a vendég együttest. Borat büszke népe azonban a gól után nem jelentett különösebb veszélyt Neuer kapujára, Joachim Löw fiai azonban továbbra sem voltak jó vendéglátók: nem álltak vissza őrizni az eredményt, hanem próbálták kiszolgálni közönségüket. A 73. percben kétszer is a vendég kapufán csattant a labda előbb Özil, majd Khedira próbálkozását követően. Thomas Müller megirigyelhette társait a 76. minutumban, amikor úgy döntött, ő is megdöngeti a lécet. Három perc elteltével a kazahok is beszálltak a játékba: Korobkin lövése után csattant a labda a kapufán. A 90. percben azonban Reus bevitte a kegyelemdöfést: Gündogan passzát érvényesítve megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a dortmundi kontingensnek hála simán bedarálta ellenfelét Jogi Löw csapata, és szinte már foglalhatják is le a repülőjegyüket a Brazília felé tartó gépre.

Németország – Kazahsztán 4:1

Gólszerzők: Reus(23.,90.), Götze(27.), Gündogan(31.) ill. Schmidtgal (46.)


[www.online-soccer.ru] Germany 4-1 Kazakhstan… by all-goals

Móra Tamás