Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II. Kelet: Vége a váci labdarúgásnak?

Visszavonta a Dunakanyar-Vác FC licencét a Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottsága, miután a klub nem teljesítette a hiánypótlási felszólításban előírt kritériumokat.

„A Bizottság 2013. február 20-án a Licencesnél licencvizsgálat lefolytatását rendelte el, tekintettel arra, hogy a Bizottság birtokában lévő információk alapján feltételezhető volt, hogy a Licences a Szabályzat több pontjának, illetve kritériumának nem felel meg. A Bizottság a Licencest az eljárás keretében 2013. március 5-én hiánypótlásra szólította fel. A Bizottság 2013. március 25-én tartott ülésén megvizsgálta a Licences által a Bizottság részére eljuttatott hiánypótlási dokumentációt, és a határozat egyes pontjaira beküldött hiánypótlás áttekintése után megállapította, hogy a Licences nem teljesített a hiánypótlási felszólításban rögzített több feltételt. Ennek értelmében két szabályhely vonatkozásában is a Licences ún. „A” kritériumot sért:

– A Licences egyrészt nem rendelkezik a Klublicenc Szabályzatban foglalt megfelelő számú és korú utánpótláscsapattal sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján.
– A Licences továbbá nem rendelkezik a Klublicenc Szabályzatban foglalt NB II-es kritériumoknak megfelelő stadion, vagy pálya jogszerű használati jogával, sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján.

A Bizottság további jogi és pénzügyi szabálytalanságokat is megállapított a vizsgálat során. Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése nem jogerős és nem előzetesen végrehajtható, ellene fellebbezést a Fellebbviteli Licencadó Bizottságnak címezve lehet benyújtani a döntés kézhezvételét követő naptól számított 8 napon belül.” – áll az MLSZ által kiadott közleményben.

Vácon hónapok óta megy a huzavona a csapat tulajdonjoga miatt. Héger József a mai napig tulajdonosnak tekinti magát, miközben a városi önkormányzat megvonta a stadion használati jogot, valamint a játékosok sem a Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzésekre, sem pedig az első két tavaszi bajnoki fordulóban nem léptek pályára. A hétvégén azonban elutaztak Orosházára, ahol egygólos vereséget szenvedett Mózner János együttese.

Gavalovits Sándor