Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB selejtezők: meglepetések fordulója Dél-Amerikában

A négyből egy mérkőzést kivéve, meglepetés eredmény született, a CONMEBOL zóna 12. játéknapján. A földrész három meghatározó együttese, azaz az argentin, a kolumbiai, és az uruguayi válogatott is idegenbe látogatott, majd tért haza onnan több, de inkább jellemzően kevesebb sikerrel.

Bolívia – Argentína 1-1
Gólszerzők: Marcelo Moreno (25. perc), illetve Banega (44. perc)
A la paz-i mérkőzésen, ha nem is tartalékosan, de talán nem a legjobb tizenegyével állt ki, a listavezető Albiceleste. Persze Messi, Mascherano, és Di Maria neve egyértelmű tudás különbséget jelzett előre, a két együttes között.
Mindezek ellenére, a hazai gárda nem volt ijedt nyúl, és még a vezetést is megszerezte, a brazil Grémio támadója, Marcelo Moreno révén. Egyébként a csatár napjaink legértékesebb bolíviai játékosa, a maga szerény 2,5 millió eurós összértékével. Eközben a vendégek sok tízmilliós sztárjai kis híján csődöt mondtak, hiszen csak az egyenlítésre futotta erejükből, még az első félidő hajrájában.
A megszerzett egy-egy pont azt jelenti, Bolívia még mindig nagyon messze van álmaitól, míg Argentína növelni is tudta előnyét az élen, köszönhetően a vetélytársak még nagyobb botlásainak.

Ecuador – Paraguay 4-1
Gólszerzők: Caicedo (38. perc), Montero (50., 75.), Benitez (54.), illetve Caballero (15.)
A már rutinos VB részvevőnek számító Paraguay a tegnap esti sima vereségével gyaníthatóan elbúcsúzhat annak lehetőségétől, hogy zsinórban ötödik Mundial-ján szerepelhessen. Pedig a látogatók még a vezetést is megszerezték a 15 percben, ám a csapat jó összjátékának, és főleg az ellenállhatatlanul játszó Jefferson Montero-nak köszönhetően végül a hazaiak örülhettek a fölényes sikerüknek. Utóbbi játékos duplázni tudott, és még egy gólpasszt is adott egyik társának. Ecuador ugyan tisztes, négypontos távolságból követi Argentínát, de továbbjutásuk egyre életképesebb álomnak(?) tűnik.

Venezuela – Kolumbia 1-0
Gólszerző: Rondon (13. perc)
Venezuelát a korábbiakban sem kellett félteni, egy-egy meglepő végeredmény kapcsán, bár az is tény, hogy a vendéglátók három meccse nyeretlenek voltak, míg a kolumbiaiak Falcao vezérletével egészen idáig a második helyen vitézkedtek a selejtezősorozatban.
A tegnap esti vereséggel egyébként Kolumbia egy meglepően hosszú negatív szériát produkál, ugyanis Bogota büszkesége már 1996 óta nem nyert Venezuelában Vb selejtezőt.
A hazaiak nem mellékesen a három pont bekasszírozásával feljöttek a pótselejtezőt jelentő 5. pozícióba, ahonnan…

Chile – Uruguay 2-0
Gólszerzők: Paredes (11. perc), Vargas (78.)
… azt az Uruguay-t ütötték ki, amely most éppen Chilében kapott oktatást. A korábbi kétszeres világbajnok együttes tavaly június óta nem nyert kvalifikációs mérkőzést. Azóta négyszer vereséget szenvedtek, kétszer pedig még legalább egy döntetlenre jók voltak.
Pedig az uruknak nem így kezdődött a sorozat, sőt ugye még a legutolsó Copa América-t is megnyerték, de úgy tűnik ez már a múlt, Suárez-ék szenvedősre vették a figurát, és kitudja hol van a mélypont.
A megérdemelten nyerő Chileiek joggal reménykedhetnek, hogy 2010 után ismét ott lehetnek a legnagyobb seregszemlén.

A Dél-amerikai selejtezőcsoport állása:
1. Argentína 24 pont, 2. Ecuador 20 pont, 3. Kolumbia 19 pont, 4. Chile 15 pont, 5. Venezuela 15 pont, 6. Uruguay 13 pont, 7. Peru 11 pont, 8. Bolívia 9 pont, 9. Paraguay 8 pont.

Balogh József