Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egyre többen látják esélyesnek a PSG-t a Barca ellen!

Benoît Pedretti, a kissé elkallódott francia tálentum, a ma 32 esztendősen már veteránnak számító középpályás szerint, a párizsi sztárgárda jó eséllyel veheti fel a harcot, a katalán gigász ellen.

Már oldalunk is beszámolt róla a minap, hogy az UEFA csökkentette Zlatan Ibrahimovic korábbi eltiltását, így a svéd támadó már a Barcelona elleni odavágón is a pályán lehet a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

,,A PSG nagyon erős, gyors csapat, nem lehet egyértelműen kiemelni közülük Zlatan-t. Azt hiszem, hogy olyan játékosokkal, mint Lucas Moura, Lavezzi, és Ménez, akik igazán gyorsítják a párizsiak játékát, szintén komoly feladat elé állítják majd az ellenfelet. És most már azt is tudjuk, hogy Ibrahimovic jelenléte csak tovább növeli majd az esélyeiket. Ő képes arra, hogy akár egyedül megnyerje a párharcot, hiszen egy különleges fegyvere Ancelotti-éknak.” – nyilatkozta a Lille OSC vezéregyénisége.

Pár szót azért szóljunk a cikkünk alanyáról is: Pedretti karrierje viszonylag fiatalon, már 24 évesen megtört. Egészen odáig már 22-szeres válogatottnak mondhatta magát, ám 2004-ben átvette a ,,Les Blues” irányítását Raymond Domenech, akinél már nem sok sót evett meg a játékos. Pedig klub karrierje ekkor indult meg felfelé, játszott egy-egy évet a Marseille-ben, illetve a Lyon-ban, majd hosszú évekre az Auxerre alapembere lett.
Van egy olyan sejtésünk, hogy a középpályás karrierjét, a szinte értethetetlen válogatott mellőzés kezdte ki, és ez nem is lenne olyan meglepő, hiszen anno Domenech nem egy, jó formában lévő honfitársát nyugdíjazta ideje korán a nemzeti együttestől.

Balogh József