Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
Kis túlzással mondhatjuk, hogy több a sérült játékosa a katalánoknak, mint aki játékra alkalmas. A klubot elképesztő sérüléshullám sújtja. Olyannyira, hogy szinte védő nem is maradt a csapatban. A bajnoki címhez már nem fér kétely, viszont a Bajnokok Ligájában ez visszaüthet. Akár már a PSG elleni visszavágón!
A Barca keretében jelenleg hét sérült játékos található.
A védelemből kidőlt Puyol, Jordi Alba, Adriano trió mellé kedden csatlakozott az argentin Mascherano, aki a hírek szerint 6-8 hétre dőlt ki. Így Vilanova, illetve Roura mester komolyan törheti a fejét, miként áll majd össze a védelem, hiszen az alap játékosok közül csupán Pique és Dani Alves maradt.
A középpályán még mindig gondot okoz Xavi sérülése, aki azonban a PSG ellen vállalta a játékot, de nem épült fel és egy esetleges rásérülés nagy gondot okozhatna. Minden bizonnyal a bajnokságban pihenni fog, helyét Thiago veszi át, ő maga pedig pihen a PSG elleni visszavágóra, ami nem lesz könnyű.
Gólt kell lőni, tovább kell jutni, azonban ki teszi ezt meg? Egy biztos, sem Messi, sem pedig Pedro nem veszi majd be a párizsiak kapuját, hiszen mindkét játékos a sérültek listáját erősíti.
Egy biztos, a következő hetekben, meccseken soha nem látott felállásban köszön majd a Barca a futball szerelmeseinek
Őszi Ádám
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!