Site icon Fociclub

Világszám: Messi már jövő szerdán pályára léphet!

Az örökmozgó argentin világsztár, Lionel Messi a hétközi, PSG elleni, idegenben lejátszott BL negyeddöntőn sérült meg úgy, hogy már félidőben le kellett hoznia a gyepről Tito Vilanova-nak.

Az örökmozgó argentin világsztár, a hétközi, PSG elleni, idegenben lejátszott BL negyeddöntőn sérült meg úgy, hogy már félidőben le kellett hoznia a gyepről Tito Vilanova-nak. Azonban a hírek szerint a Messi ugyan a hétvégén még gyógyulgat, ám a szerdai visszavágón már játszhat a franciák ellen.

Az első orvosi vizsgálatokat követő, első hírek ugyan még arról szóltak, hogy a többszörös Aranylabdás csillag alsóhangon is minimum három hétig lesz harcképtelen. Azonban a csütörtöki alapos vizsgálatok kiderítették, hogy a pár éve még nagyon sérülékeny Messi hihetetlen gyorsasággal javul.

A tegnapi nap folyamán Juanjo Brau fiziológussal találkozott, aki csupa jóval kecsegtette a Barcelona játékosát. Utóbbi pedig megvétózta a korábbi álláspontot, így ha Messi is úgy érzi, akár már szerdán ott lehet a Nou Camp-ban, a Bajnokok Ligája visszavágón.

„Hamarosan visszatérek, szerencsére nincs nagy baj.” – posztolta Messi saját Facebook profilján.

Azonban a Mallorca elleni, hétvégi derbit így is kénytelen lesz kihagyni, így vége szakad 19 meccs óta tartó, folyamatosan gólszerzést ígérő rekordjának.

Balogh József

Exit mobile version