Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Közelharcot vívtak a szurkolók Dortmundban a BL jegyekért

Kedden reggel kezdték el árusítani a jegyeket a jövő szerdai Real Madrid elleni Bajnokok Ligája elődöntő első mérkőzésére, amely nem volt zökkenőmentes. A pénztárak előtt hosszú sorok kígyóztak, a fanatikusok pedig ha kellett, még verekedtek is azért, hogy lássák kedvenc csapatukat hazai pályán a Real ellen.

Egyetlen nap alatt elkapkodták az összes jegyet az elődöntő első, Dortmundban rendezendő összecsapására, így telt ház várja majd a csapatokat a Signal Iduna Parkban. „Ez hihetetlen, nem számítottunk ekkora rohamra” – szólalt meg Hans – Joachim Watzke, a dortmundiak vezérigazgatója. Néhányan már vasárnap este letáboroztak a jegypénztárak elé, kemping székeken sörrel és hot doggal várták a kedd reggelt. Éjféltől már a rendőrség is készen állt az esetleges zavargásokat elkerülendő, ám végül nem jártak teljes sikerrel. 8:30-kor kezdték volna meg hivatalosan a tikettek árusítását, ám a jegykiadó terminálok meghibásodása miatt csak fél órával később tudták eladni az első bilétát. Nagy keletje van a fekete piacon is a belépőknek, így voltak olyan csoportok, amelyek erőszakkal próbáltak meg a sorban állók közé férkőzni. A verekedés akkor tört ki, amikor a már régóta sorban állók nem jutottak jegyhez, a zavargásokat végül rendőri közbelépéssel sikerült megférkőzni. Az esetet követően két embert vettek őrizetbe testi sértés vádjával, egy harmadikat pedig már azóta kiengedtek.

Móra Tamás