Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tovább folytatódik a harc az európai helyekért – Bundesliga, 30. forduló beharangozó

A 30. fordulóban tovább küzdenek a csapatok céljaik elérése érdekében. A legnagyobb tülekedés még mindig az európai kupaszereplést érő helyekért van, ám a kiesés elkerüléséért vívott harc is kezd egyre izgalmasabb lenni. Lássuk, mi vár ránk a hétvégén.

2013. április 19. péntek

Mönchengladbach – Augsburg 20.30 (tv: Eurosport 2)

Egyetlen pont csupán a hazai csapat hátránya a hatodik helytől, ahová nagyon szeretnének odaérni. A következő mérkőzésüket illene e cél érdekében három ponttal zárniuk, ami a hazai pályán mutatott teljesítményüket elnézve nem kivitelezhetetlen feladat. Mostani vendégük viszont biztosan foggal-körömmel fog harcolni a három pontért, hiszen előnyök már csupán három pontra olvadt a biztos kiesést jelentő 17. hellyel szemben.

2013. április 20. szombat

Dortmund – Mainz 15.30 (tv: Eurosport 2)

A BVB második helye már szinte biztosnak tekinthető, jövő héten nagyon fontos Bajnokok Ligája elődöntő vár rájuk, így vélhetően tartalékolni fog Jürgen Klopp. A találkozó azért ígérkezik pikánsnak, mert ahogyan arról már beszámoltunk, Szalai Ádám a nyáron Dortmundba kerülhet. Ez a találkozó remek alkalom arra, hogy megmutassa magát. A Mainz bő egy hónapja még Európa Ligát érő helyen tanyázott, ám az elmúlt négy mérkőzésén nem tudott három pontnak örülni.

Hannover – Bayern München 15.30

Hannoverben nem teltek nyugodtan az elmúlt napok, a klub sportigazgatója ugyanis Mirko Slomka edzővel történő folyamatos nézeteltérései miatt lemondott posztjáról. Nem lehet tudni, milyen hatással lesz ez a játékosok teljesítményére, ám az biztos, hogy ha a Hannover szeretne jövőre is nemzetközi kupában indulni, akkor nyugodt hátérre lenne szüksége. A Bayern a Német Kupa döntőjébe jutás után jövő héttől azon lesz, hogy ugyanezt megtegye a Bajnokok Ligájában is. Azt már láthattuk, milyen az, amikor felforgatott kezdőcsapattal állnak fel a bajorok egy-egy találkozóra, kíváncsian várjuk a hétvégi mérkőzésüket.

Hamburg – Düsseldorf 15.30

Hamburgban múlt héten jól sült el a csapatkapitány-váltás, hiszen Rafael van der Vaart győzelemre vezette seregét a Mainz ellen, így már csak egyetlen pontra vannak a hatodik helytől. A klub háza táján nagyon szeretnének jövőre Európa Ligában indulni, amihez a Düsseldorf elleni találkozókat kötelező nyerniük. Mostani vendégük ellenben a kiesés ellen küzd, amihez az elmúlt fordulókban mutatottnál sokkal jobb teljesítményre lenne szükségük. Az elmúlt 5 fordulóban csupán két pontot sikerült szerezniük, a mögöttük lévő csapatok pedig szépen lassan utolérik őket.

Frankfurt – Schalke 15.30

A Frankfurt korábban még a negyedik pozíció büszke birtokosa volt, ám az újonc csapat azóta kezd egyre távolabb kerülni a Bajnokok Ligájától. Jelenleg a hatodik helyen állnak, amihez vért kell majd izzadniuk, ha meg szeretnék tartani. A szezon előtt a bennmaradás volt a cél, amelyet jelentősen túlteljesített Armin Veh csapata. A Schalke a múlt héten rangadót játszott, ám nem sikerült csökkentenie hátrányát a Leverkusen csapatával szemben. Korábban éppen a Frankfurt volt az, akivel meg kellett küzdenie a BL selejtezőt érő helyért, most azonban újabb riválist kapott a Freiburg személyében.

Leverkusen – Hoffenheim 15.30

Leverkusenben kicsit bosszúsak a múlt heti, Schalke elleni 2:2 után, hiszen 2:0-ról mentett pontot ellenfelük. Most könnyebbnek ígérkező találkozó vár rájuk, ahol győzelem esetén akár végleg lerázhatnák magukról a királykékeket. A Hoffenheimnél eddig úgy néz ki, jól sült el az edzőváltás, hiszen Markus Gisdol két mérkőzésen négy pontot szerzett, így esély mutatkozik a bennmaradásra. A hétvégi meccsükön azonban nagyon nehéz dolguk lesz Gomes távollétében, csoda lenne a pontszerzés is tőlük.

Bremen – Wolfsburg 18.30 (tv: Eurosport 2)

Mindkét csapat szebb napokat élt át a múltban, most mindketten a kiesés ellen küzdenek. A két együttes közül a vendégek vannak jobb formában, hiszen utolsó öt mérkőzésükön nem találtak legyőzőre. Jó hír a klub háza tájáról, hogy Diego marad a következő szezonra is. Brémában nyolc meccs óta nem szereztek egynél több pontot, így a tabellán egyre lejjebb kerül a csapat. Amelyik együttes győz szombaton, az egy picit fellélegezhet.

2013. április 21. vasárnap

Stuttgart – Freiburg 15.30 (tv: Eurosport 2)

Szerdán ugyanebben a párosításban léptek pályára a csapatok a Német Kupa elődöntőjében, ahol egy jó iramú találkozón 2:1-es hazai siker született. Stuttgartban így fellélegezhetnek, hiszen sikerült megmenteniük a szezont, mivel így már biztos Európa Liga résztvevők lesznek jövőre. Ez egy picit elkényelmesítheti a csapatot, ami vasárnap a Freiburg malmára hajthatja a vizet. A hétközi vereséget követően is biztosan motiváltan lépnek majd pályára. Az eredményes szereplésnek köszönhetően már most több biztos távozója van a csapatnak, a játékosok biztosan szeretnének még együtt valami nagyot alkotni. Nem lennénk meglepődve vendég siker esetén.

Nürnberg – Fürth 17.30 (tv: Eurosport 2)

Nürnbergben cél az Európa Liga, amelyhez az ilyen meccseken kötelező a három pont megszerzése. Hazai pályán eddig jól teljesítenek, csupán két vereséget szenvedtek a 2012/13-as szezonban. A vendégek amennyiben nem szereznek pontot, az Augsburg pedig legalább egy pontot szerez, akkor négy fordulóval a vége előtt már biztosan búcsúznak a Bundesligától.

Móra Tamás