Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bravúros Fürth-győzelmmel zárult a 30. forduló!

Míg a hétközi kupasikerének köszönhetően ősztől biztosan El-résztvevő Stuttgart hazai pályán kerekedett felül a Freiburgon, a Fürth az utolsó erejével küzdve győzte le idegenben a Nürnberget.

VfB Stuttgart – Freiburg: 2-1 (2-0).

A helyzeteivel jobban sáfárkodó „svábok” megérdemeltek győztek a hétközi Német Kupa-meccshez hasonlóan szintén 2-1-re a Freiburg ellen, így egy héten belül harmadik hazai meccsét is megnyert a Stuttgart. A stuttgarti találatok egy-egy nagyszerű fejesből, illetve Vedad Ibisevic labdalopását követő ziccerből születtek.

Ezt követően előbb Hajnal Tamás a 83. percben pályára lépett, majd a becserélését követően, az utolsó percekre vált valamelyest izgalmassá a végjáték, miután Bruno Labbadia legénysége figyelmetlenül védekezett, s Ivan Santini kihasználta a kihagyást. Gólszerzők: Gentner (33.), Ibisevic (42.).

Nürnberg – Greuther Fürth: 0-1 (0-1).

A sérült Stieber Zoltánt és a múlt héten, a Borussia Dortmund ellen felejthető produkciót nyújtó Varga Józsefet nélkülöző Fürth mindent egy lapra feltéve harcolt a győzelemért a remek formában lévő Nürnberg otthonában.

Bár kevesen gondolták volna, a 27. percben szerzett Johannes Geis-bombagóllal sikerült is bravúrgyőzelmet aratnia az utolsó szalmaszálba kapaszkodó újoncnak, így továbbra is bízhat a csodában, vagyis az osztályozót jelentő tizenhatodik pozíció elérésében. Gólszerző: Geis (27.).

Szerző: Budai Levente