Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újfent botlott a címvédő – videóval

Óriási meglepetésre Szombathelyen kapott ki az utóbbi időben gyengélkedő Debrecen, ezzel gyakorlatilag kiszállt a dobogóért folytatott harcból, bár sok van még hátra. Halmosi Péter tréfálta meg korábbi klubját.

A bajnok nem kezdett a legjobban, már az első öt percben többször kellett figyelnie a Haladás támadásaira. Csak Ugrai Roland pontatlanságának köszönhetik, hogy nem kerültek korán hátrányba. Ezután sokáig semmi értékelhető megmozdulást nem láthatott a kilátogató majd hatezer szurkoló. A huszonnegyedik percig kellett várni az első jelentősebb vendég megmozdulásra, ekkor Rózsa rossz labdakezelése után került Nagy Zoltán elé a labda, a Loji védője azonban nem tudott élni az ajándékba kapott lehetőséggel. Majd alig fél óra elteltével Radó cselezgetett a debreceni tizenhatoson belül, ám ezzel csak magát tudta átjátszani, hogy aztán az elfekvő Mészáros lábán átbukva sárga lapot kapjon műesésért. A hazai szurkolók ezen ítélet miatt sokáig Iványi ellen tüntettek. Pár perccel később Coulibaly nem találta el jól a labdát, amelyet Bódi adott be. Ezzel vége is volt az értékelhető jeleneteknek.

Fordulás után kicsivel több, mint öt percnek kellett eltelnie, hogy gólnak örülhessen a hazai publikum. Halmosi Péter egyéni alakítás után lőtt Verpecz kapujába, mint később kiderült, győztes gólt szerezve korábbi együttese ellen. A bekapott találatra cserével reagált Kondás Elemér, Rezes László helyett Sidibét küldte pályára. A következő lehetőség mégis a hazaiaké volt, Halmosi adott be, Rajos pedig eltörte a labdát. Sidibe is villant, Szakály beívelését fejelte a lécre. Ekkor felpörgött a mérkőzés, a Debrecen felébredni látszott. Egyre veszélyesebben támadott a piros-fehér csapat, ezzel viszont teret adva a szombathelyi kontráknak. A félidő derekán Selim Bouadla lövése csattant a lécen, szerencséje volt a Haladásnak.  Ezután egy kimaradt Radó lehetőséget jegyezhettünk fel, míg a másik oldalon leginkább rögzített szituációk után veszélyeztetett a hajdúsági csapat. A későbbiekben Artner Tamás beküldte Andorka Pétert, és Jagodics Márkot is. Mégis a vendégek kerültek helyzetbe Sidibe révén, aki másodszor sem tudott kapuba fejelni, újfent a felső kapufa mentette meg a zöld-fehéreket. A Loki két győztes meccs után volt kénytelen pontok nélkül haza kullogni.

Haladás – DVSC-Teva 1-0 (0-0)
Szombathely, 6000 néző, vezette: Iványi Zoltán

Haladás: Rózsa – Búrány (Szakály A., 73.), Guzmics, Devecseri, Tóth P. – Nagy G., Rajos, Radó (Andorka, 83.), Iszlai, Halmosi – Ugrai (Jagodics, 71.)
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté P., Mészáros N., Ferenczi J. (Czvitkovics, 81.) – Se. Bouadla, Ramos – Bódi, Szakály P., Rezes (Sidibe, 56.) – Coulibaly

g.: Halmosi (51.)
s.: Bódi (10.), Radó (33.)

Így látták az edzők és Halmosi Péter:
Artner Tamás (Haladás): „Először is egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, és ez növeli sikerünk értékét, főleg mert amikor behozták Sidibét, több kapufát is szerzett ellenfelünk, és veszélyesek voltak. Ennek ellenére, a mérkőzés egészét nézve, megérdemelten nyertünk. Rúgtunk egy gólt, és nem kaptunk, talán ennyivel voltunk most jobbak. Nagy dolog, hogy nem nagyon kapunk gólt. Játékban igazából nem volt különbség, sikerült felnőnünk a Debrecenhez, hiszen ők jobb csapat, de mind hozzáállásban, mind taktikailag is felvettük velük a harcot.”

Kondás Elemér (DVSC):  „Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, az első félidőben nem forogtam annyira veszélyben a kapuk, igazából a gól után történtek az események. Három kapufát is szereztünk, így akár fordítva is lehetett volna az eredmény, bár Radónak is volt ziccere. Ez azonban benne van akkor, amikor egy csapat kockáztat és megy előre. Én úgy érzem, nem szolgáltunk rá a vereségre semmiképpen. A gól az nagy rendező, utána mi is többet támadtunk, hiszen kockáztatni kellett. Kicsi a kapu, sajnos Sidibe két kapufát is fejelt, de ilyen a foci, egyszer befelé megy, egyszer kifelé.”

Halmosi Péter, a Haladás gólszerzője: „Szerencsére bejött a jóslatom, és sikerült győznünk, bár el kell ismerni, hogy a gólunk után több kapufája is volt az ellenfélnek. Azt szokták mondani, hogy egy jó csapatnak szerencséje is van. Azt gondolom, hogy a küzdeni tudásunk és az akaratunk meghozta ezt a győzelmet. Ezen a mérkőzésen sokat tettünk azért, hogy nyerjünk, és talán visszakaptuk azt, amit az előző mérkőzéseken elvett tőlünk a sors. Van bennem hiányérzet, hiszen a gól után nem játszottunk jól, de örülök a gólomnak, főleg, mert a tavalyi bajnokot sikerült legyőzni vele, de remélem a Loki szurkolói is látták, hogy nem örülök annyira felhőtlenül.”

Gavalovits Sándor