Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem múlt el balhé nélkül a Diósgyőr – Fradi

A police.hu oldal a mérkőzést követően arról számolt be, hogy a mérkőzést követően összetűzés alakult ki a vendégszurkolók és néhány hazai fanatikus között, amelynek következménye három sérült és két előállítás.

Azonnal elfogta és előállította a rendőrség azt a két hazai futballhuligánt, akik a 2013. április 21-én Miskolcon megrendezett DVTK – FTC labdarúgó-mérkőzést követően hazafelé tartva gépkocsijukból kiszálltak és vendégszurkolókat provokáltak.

A provokáció eredményeként a két férfi vendégszurkolókkal szóváltásba került, majd tettlegességre is sor került. A tettlegesség során két vendégszurkoló és az út menti ingatlanokba bemenekülő két hazai drukker egyike megsérült.

A szurkolói összecsapást követően a vendégszurkolók rátámadtak és megrongálták azt az idegen ingatlant, ahová a provokálók a túlerő láttán bemenekültek. A vendégszurkolók által megrongált ingatlan lakóinak semmilyen közük nem volt a bűncselekményhez.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei az incidenst követően a közrendet azonnal helyreállították és nyomban elfogták, majd őrizetbe vették az idegen ingatlanba bemenekült két provokátort.

Az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Móra Tamás