Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb Argentin játékos az Inter célkeresztjében

Ezen már meg sem lepődünk, hisz a milánói klub vezetősége előszeretettel igazolja le a Dél-Amerikai ország tehetségeit. Ezúttal a Catania támadóját nézték ki maguknak, akinek megszerzése nem lesz könnyű feladat.

Név szerint Alejandro Gómezről a Catania játékosáról van szó, aki leginkább a támadósor bal szélén érzi jól magát. Ebben a szezonban ő is fontos szerepet vállalt abban, hogy az Elefántok ilyen jól teljesítsenek az élvonalban. Összesen hét találattal és ugyanennyi gólpasszal járult hozzá a Catania teljesítményéhez 31 mérkőzésen. A 25 esztendős játékos még a 2010/11-es szezonban került jelenlegi klubjához, ahol rögtön alapemberként számoltak vele, s már túl is van a 100. Serie A fellépésén. A játékos kivásárlási ára 10 millió euró körül van, és ha az Inter ennyit ajánl, akkor azt a csapat vezetősége nagy valószínűséggel el is fogadná, hisz szükségük van a pénzre. A hírek szerint a két csapat vezetősége már tárgyalt egymással, így leghamarabb nyáron létrejöhet az üzlet. Esetleges leigazolása után Gómeznek nem lesz nehéz feladat a beilleszkedés, hisz a csapat légiósainak zömét honfitársai adják.

Báló Bence