Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb koncepció a Puskás stadion rekonstruálására

Sokadik tervet vezették elő az illetékesek egy keddi sajtótájékoztatón a Puskás Ferenc stadionnal kapcsolatban. Eddig három fő vonal mentén haladtak a tervezéssel: stadion a stadionban, a régi helyén egy újonnan felépítendő valamint a jelenlegi mellett, a mostani szoborpark területén létrehozandó nemzeti futballstadion.

Végül úgy tűnik, hogy a stadion a stadionban lehet a végső megoldás. Erről Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos beszélt. Beszámolt arról, hogy a 65 ezer fő befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet el, a stadion befejezését 2017 végére tervezik.

 A régi és az új stadion fala közötti gyűrűt beépítik, ide  edzőközpontokat, illetve üzleteket, kiszolgáló egységeket helyeznek el. A tervek szerint legkésőbb három év alatt befejeződik a rekonstrukció, amely magában foglalja a Körcsarnok és a Millenáris Velodrom felújítását, a Gerevich Aladár Sportközpont átépítését, egy úszó- és vízilabda-események lebonyolítására is alkalmas létesítmény építését, egy multifunkcionális edzéscsarnok kialakítását, egy atlétikai versenyek megrendezésére alkalmas pálya megépítését, valamint edzőpálya létesítését, illetve a kiszolgáló létesítmények és parkolók kialakítását.

Az új aréna a legmagasabb UEFA-kategóriába kerülne, valamint különlegessége lenne a legfelső szinten kialakított futópálya, amelyet ki is tudnak majd világítani. A lelátók a tervek szerint 34 fokos szögben helyezkednek majd el. A játéktértől az oldalvonalnál négy-hat, az alapvonalnál négy méterre lesznek a lelátók. A régi stadion falai megmaradnak.

Mindez kerül majd 90 milliárd forintba az előzetes becslések szerint. „Puskásék szelleme egy 21. századi létesítményben fog megjelenni.” – mondta el Giró-Szász András kormányszóvivő.

Gavalovits Sándor