Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
Nem oly rég találkozott már egymással a két együttes, igaz az még a csoportkörben történt, akkor a Dortmund négy pontot rabolt a Madridtól. Ezúttal már jóval nagyobb a tét.
Hosszú úton jó néhány akadályt legyőzve érkezett mindkét csapat a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Mind a Real, mind pedig a Dortmund magának köszönheti, hogy itt lehet, igaz a német és a spanyol klub is részese volt hihetetlen izgalmaknak, elég csak a közelmúltig visszamenni, hogy egy „apró” adag szerencsét tudhasson magáénak (Nani vitatott kiállítása a visszavágón, illetve a Galatasaray ellni visszavágóig), a Dortmundnak pedig az előző körben a Málaga elleni drámája (fordítás a ráadás utolsó két percében).
Mindazonáltal kijelenthető, hogy ismerheti egymást a két csapat, hiszen a csoportkörben már találkozott egymással a két együttes, akkor a sárga-feketék egy győzelemmel és egy döntetlennel szomorították mostani ellenfelüket. A két csapat útját nézve a madridi tűnik rögösebbnek, ezt mutatja a csoportbeli vereség a Dortmundtól, valamint a Galatasaray elleni negyeddöntőben elszenvedett blama. Mindkettő idegenben. Ez alapján a német iparváros együttese valamivel jobb helyzetben van. Jürgen Klopp csapata nem szenvedett vereséget saját pályáján ebben a BL-szezonban. Sőt! Csak győzelmei vannak a Signal Iduna Parkban. A Madrid idegenben viszont kétszer is. A csoportfázisban a Dortmund többek között a Real elleni négy megszerzett pontnak köszönhetően csoportelsőként jutott tovább, míg értelemszerűen a „Blancók” másodikként vették a csoportküzdelmek jelentette akadályt.
A formát elnézve egyik csapat sem panaszkodhat. Hazája bajnokságában mindkét együttes második, de micsoda különbséggel. A Real 71, a Dortmund 61 pontot gyűjtött eddig. De a spanyoloknak matematikailag még van esélyük a Barcelona ellen, addig a dortmundiaknak már csak magukra, és a feltörekvőkre kell figyelniük, miután a Bayern már behozhatatlan előnnyel megnyerte a salátástálat a Bundesligában.
A kereteket illetően a Madrid idén mintha Cristiano Ronaldo függőségben szenvedne. A portugál zseni a Real 22 BL góljának majdnem felét jegyzi, míg a második helyen mindössze 4 találattal Benzema található, a Klopp-legénység ezzel szemben elosztotta az eddigi gólokat, igaz a Ruhr-vidékiek a csapatjátékban erősek. A kulcsemberek hiánya leginkább a Realt sújtja: Marcelo súlyos sérülést szenvedett a hétvégén, ezen kívül Luka Modrić játéka is kétséges, míg Arbeloa eltiltás miatt nem léphet pályára. Friss hírek szerint Diego Lopez kisebb bordasérülést szenvedett a hétvégén, így kérdéses a játéka az esti mérkőzésen. A másik oldalon Błaszczykovski már bevethető állapotban van, míg Lewandowski kisebb combsérülést szedett össze a hétvégi Mainz elleni bajnokin és csak a találkozó előtt derül ki pályára léphet-e.
A két csapat útja az elődöntőig:
Borussia Dortmund: (csoportkör) Ajax (1-0; 4-1), Manchester Cćity (1-1; 1-0), Real Madrid (2-1; 2-2), (nyolcaddöntő) Shakhtar Doneck (2-2; 3-0) (negyeddöntő) Málaga (0-0; 3-2)
A házi góllista: Lewandowski 6 gól; Reus 4 gól; Götze, Santana 2-2 gól; Schmelzer, Schieber, Hummels, Błaszczykovski 1-1 gól + Arbeloa (RM, öngól)
Real Madrid: (csoportkör) Manchester City (3-2; 1-1), Ajax (4-1;4-1), Dortmund (1-2; 2-2), (nyolcaddöntő) Manchester United (1-1; 2-1), (negyeddöntő) Galatasaray (3-0; 2-3)
Házi góllista: C. Ronaldo 10 gól; Benzema 4 gól; Callejon 2 gól; Mrcelo, Pepe, Varane, Özil, Kaká, Modrić, Higuaín 1-1 gól
A várható kezdőcsapatok:
Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Subotic, Hummels, Santana – Bender, Gündogan – Kuba, Götze, Reus – Schieber
Real: Casillas – Ramos, Varane, Pepe, Coentrao – Khedira, X. Alonso – Di Maria, Özil, C. Ronaldo – Benzema
A találkozót a holland Björn Kuipers dirigálja majd.
Kezdés: 20:45, Digi Sport 1.
Gavalovits Sándor
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!