A csereként beálló Julian Álvarez a 90. percben döntött!
Azonban emberhátrányban is helytáll a Tottenham…
Az öltöző fontos szereplője évek óta Torinóban…
Már 6 gólnál jár a nyáron igazolt támadó!
Hosszú kihagyás után tért vissza…
Végül egy edzőváltás hiúsította meg az üzletet…
Eddig élni tudott a Thiago Mottától kapott lehetőséggel!
Pedig az FC Barcelona nagyon próbálkozott…
A tőle megszokott stílusban nyilatkozott…
Ez már a harmadik bírósági ítélet a Real Madrid játékosait ért rasszizmus miatt
Sok kritikát kap, de mégis mikor kell ott van! Ő Fernando Torres, aki a Liverpool csapatát hagyta ott anno a londoni kékek hívására, ám góllövőcipőjét valahol utazás közben elhagyta. Az elvárások nagyok vele szemben, de ő kész folytatni és bizonyítani.
A spanyol válogatott csatár egyértelműsítette, hogy nem áll szándékában elhagyni a klubot, céljai vannak még. Viszont nem mindig csak a játékos dönt…
“Sok minden van még, amit adhatok a klubnak. Még három év hátravan a szerződésemből, és arra számítok, hogy legalább ennyi ideig itt maradok – ezen szavakkal nyitotta a beszélgetést Torres, majd pedig folytatta – Tavaly megnyertük a Bajnokok Ligáját, idén pedig remélhetőleg meglesz az Európa Liga-győzelem. Ez a cél a legjobb négyben végzés mellett. Vissza akarunk térni a BL-be a következő szezonra, és trófeákat szeretnénk nyerni. Azt gondolom, remek keretünk van, és épül egy fiatal csapat. Biztos vagyok abban, hogy ez egy nagyszerű együttes, és ezt meg akarjuk mutatni. Részese akarok lenni ennek.”
Őszi Ádám
A csereként beálló Julian Álvarez a 90. percben döntött!
Azonban emberhátrányban is helytáll a Tottenham…
Az öltöző fontos szereplője évek óta Torinóban…
Már 6 gólnál jár a nyáron igazolt támadó!
Hosszú kihagyás után tért vissza…
Végül egy edzőváltás hiúsította meg az üzletet…
Eddig élni tudott a Thiago Mottától kapott lehetőséggel!
Pedig az FC Barcelona nagyon próbálkozott…
A tőle megszokott stílusban nyilatkozott…
Ez már a harmadik bírósági ítélet a Real Madrid játékosait ért rasszizmus miatt
A világbajnok támadó úgy érzi, jól döntött, de sokat köszönhet Guardiolának is…
A spanyol védő szombaton, a francia középpályás még augusztusban sérült meg
Új klubja 1+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Egygólos vereség Telkiben…
Már csak az orvosi vizsgálatok és a hivatalos bejelentés várat magára…
Nagyszerű fotó az egykori hősökről…
A kényszerű csere miatt pályára lépő csatár lett a hős a Libertadores-kupában…
Jöhet az új kapus szerződtetésének a bejelentése?!
Nem tisztázódott a tréner jövője…
Az olasz támadó egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat…
A londoniak egy közvetlen riválistól erősítenének…
Pályára lép többek között az Atlético Madrid, a Napoli és az AS Roma…
Giroud megszerezte az első gólját új csapata színeiben, és végül trófeát nyert…
A mexikói bajnok legyőzte az MLS-győztest…
Nem úgy alakult a kezdés, ahogy eltervezték…