Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Mint ismeretes, a Real Madrid és a Barcelona együttese is óriási pofonba futott bele a bajnokok Ligája elődöntőinek első felvonásán. Szó szerint mindkét csapatot felnégyelte ellenfele és nagyon nehéz, szinte már lehetetlen helyzetbe hozta, ami a visszavágókat illeti. Iniesta a katalánok spanyol válogatott középpályása azoban leszögezte, hogy ez nem azt jelenti, hogy a német bajnokság a spanyol előtt jár.
“A Bayern és a Dortmund nagyon jó időszakban van, de ez nem jelenti azt, hogy a spanyol bajnokság a Bundesliga mögött járna. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a németek most több gólt szereztek az ellenfelüknél, ugyanakkor a visszavágók még hátravannak. – nyitotta mondandóját Iniesta, majd pedig áttért a visszavágóra és beszélt az esélyekről, a csapat hozzáállásáról – Jobbak voltak nálunk minden szempontból, lejátszottak minket. Nézzünk szembe vele, ez fájdalmas, de a visszavágóra kell koncentrálnunk, megpróbálni egy nagy eredményt elérni. Ha ki is esünk, legalább úgy történjen, hogy mindent kiadtunk magunkból. Fordítani négygólos hátrányból nem egyszerű, kell hozzá a megfelelő mentalitás. 90 percünk van arra, hogy elérjünk valami nagyon nehezet. Ez az eredmény szörnyű, és nem mondom, hogy megcsináljuk, de hinnünk kell benne.”
Egy biztos, mindkét spanyol csapatra nagyon nehéz meccs vár, a becsületükért mindenképpen küzdeni kell. A fővárosi klub azért sokkal jobb helyzetben van, az idegenben lőtt gólja rengeteget nyomhat a latba. A katalánoknak egyszerűen nem szabad gólt kapni, hiszen akkor biztosan elúszik a hajó.
Őszi Ádám
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…