Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Szenzációs feltámadást produkált péntek este a Scohaux gárdája. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy borzasztó hajrábeli koncentrálásával elbukta a már biztosnak hitt győzelmet a Lille?
A kiesés ellen harcoló Sochaux együttese nem sok reménnyel látogatott a forduló előtt még hatodik Lille-hez. A mérkőzés egyértelmű esélyesei a hazaiak voltak, akik már az első félidőben, Salomon Kalou duplájával kétgólos előnyt harcoltak ki, sőt a folytatás első perceiben, a montenegrói védő, Marko Basa találatával már 3-0-ra is mentek.
A szinte végig fölényben játszó LOSC-nál azonban eltört valami, vagy a Sochaux találta meg a tuti receptet, nem tudjuk. De egy biztos, a 79. perctől beindult a vendégek hengere, és főleg a védekező(!) középpályás Vincent Nogueira játékának köszönhetően 8 minutum alatt egalizálni tudtak. A 25 esztendős játékos előbb kiosztott egy gólpasszt Kanténak, majd egy gyors duplázást követően szinte egymaga hozta fel csapatát, a háromgólos hátrányból.
Lille OSC – Sochaux 3-3
Gólszerzők: S. Kalou (26., 45+1. perc), Basa (48.), illetve Kante (79.), Nogueira (84., 87.)
A mérkőzés legszebb pillanatai:
Balogh József
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…