Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Egészen elképesztő tendencia kezd megmutatkozni, a holland labdarúgáson belül. Nem elég, hogy a Németalföldön találhatók Európán belül talán a legtehetségesebb gyerekek, az élklubok megfigyelői már külhonba is kinyújtóztatják egyre gyakrabban csápjaikat.
Az Ajax utánpótlásába már egy jó ideje bekerült a dán vonal, az amszterdamiak első keretében ugyanis pillanatnyilag is hat játékos szerepel, az északi országból. Talán ennek majmolására mintájára, a Feyenoordnál is elkezdtek Dánia felé kacsintgatni. A jelek szerint pedig nem is eredménytelenül.
A rotterdamiak fürkészei, a másodikligás Lyngby támadóját, Yussuf Poulsent nézték ki. A júniusban még mindig csak 19 esztendős játékos, 23 bajnoki fellépésén hét gólt szerzett, ám így is társgólkirályi címet szerzett, ami mindent elmond a dán második vonal színvonaláról, de hát lelkük rajta. Ugyanezek a sasszemű szakemberek vették észre a „tengerben”, az idei szezon egyik legjobb játékosát, az élete idényét futó Graziano Pellét is.
Jó persze ez a Poulsen sem akárki, jelenleg a dán U19-es válogatott tagja, és eddigi hét fellépésén hétszer volt eredményes.
A legfrissebb értesülések szerint azonban a Feyenoordnak komoly ellenfele lehet a csatár szerződtetésében: a német Bundesligába újra feljutó Hertha is élénken érdeklődik a játékos iránt, ez pedig könnyebb megdobja, a körülbelül 300 ezres alapértéket.
Balogh József
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt