A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Az első félidőben jórészt az történt a pályán, amit a Paks akart, majd a második félidőben az egyenlítő találat után varázsütésre megváltozott a meccs képe. Tomiszlav Szivics csapata közel negyedórát emberelőnyben is játszhatott, ám ez sem volt nekik ahhoz, hogy nyerjenek, sőt a Loki szerzett újabb gólt, így még van esélye odaérni a dobogóra.
A mérkőzést a Paks kezdte veszélyesebben, hiszen a jobb oldalról kétszer is veszélyes akciót vezettek, egy innen futó akció végén Eppel révén még a kapufát is eltalálták. Az első húsz percben egyértelműen a hazaiak játszottak veszélyesebben, megvoltak a helyzeteik is, gólt azonban csak nem sikerült ebben az időszakban lőniük. A 25. percben a vendégek is villantottak valamit, hiszen Pölöskey – Czvitkovics összjáték után utóbbi találta el a kapufát, a kipattanóba pedig Coulibaly botlott bele, a labda végül a kapu mellett hagyta el a játékteret. A hazai fölény a 34. percben érett góllá, amikor Bartha 17 méteres lövése talált utat a kapuba. A vezető találat után sem csökkent az atomváros csapatának fölénye, Kondás Elemér együttese továbbra sem találta ellenszerét a zöldek játékának. Nem sokkal a félidő végét jelző sípszó előtt Czvitkovics lövésénél akadt dolga Csernyánszkinak, ám a Debrecent is megjárt kapus a tíz méterről leadott lövésnél a helyén volt, így egygólos hazai vezetés mellett vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második 45 perc is paksi helyzettel indult, majd váratlanul egyenlített a Loki, ami után hirtelen nagyot változott a játék képe. Ezzel az is kiderült, hogy nem csak a bajnokságban, hanem akár egy meccsen belül is képes rapszódikus teljesítményt nyújtani Szivics csapata. Több helyzete adódott a hajdúságiaknak, amiket viszont nem tudtak kihasználni. Negyedórával a találkozó vége előtt megfogyatkozott a vendégcsapat: az egyenlítő találat szerzője, Korhut kapta meg második sárgáját és mehetett idő előtt zuhanyozni. A kiállítás után az eső is elkezdett szakadni, ami nem könnyítette meg egyik csapat dolgát sem. Illetve dehogynem! Egy szabadrúgás után Csernyánszki nem tudta fogni a vizes labdát, ami Mészáros elé került, a védő pedig a rövid alsóba lőtte a játékszert. A hátra lévő időben már nem tudott egyenlíteni a hazai csapat, így a tavalyi bajnok örülhetett a három bajnoki pontnak.
Paks – Debrecen 1:2 (1:0)
Paks, 1000 néző Vezette: Farkas
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó – Bartha(83. Vayer), Sifter, Heffler N.(80. Papp), Könyves – Eppel, Lázok(60. Kovács)
Debrecen: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Spitzmüller, Cvitkovics(88. Szécsi), Ferenczi(78. Szűcs) – Pölöskey(46. Sidibe), Coulibaly
Gólszerzők: Bartha (32.) illetve Korhut (52.), Mészáros (86.)
Sárga lap: Könyves (22.), Sifter (30.), Lázok (51.), illetve Máté (48.), Korhut (58.), Coulibaly (60.), Szűcs (90.)
Kiállítva: Korhut (76.)
Móra Tamás
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…