Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
A Bayern München szezon végén visszavonuló(?) edzője csapata utolsó bajnokija után a sajtótájékoztatón elsírta magát. Érzelmi kitörése nem csoda, hiszen ott került sor utolsó német mérkőzésére, ahol minden kezdődött.
Jupp Heynckes számára pikáns volt az utolsó fordulóban rendezett Mönchengladbach – Bayern München összecsapás, hiszen 1965-ben itt mutatkozott be a német első osztályban, valamint három éves hannoveri kitérőt leszámítva itt töltötte egész játékos pályafutását, a klub színeiben összesen 336 alkalommal lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve. Edzői karrierje is itt kezdődött, az első csapatot két részletben irányította, először 1979 és 1987 között, majd a 2006/07-es szezonban összesen 337 alkalommal ült a kispadon. A sors furcsa fintora, hogy itt ült utoljára Bundesliga csapat élén is a kispadon, hiszen még a tél folyamán bejelentette visszavonulását.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón aztán el is sírta magát. „Ez egy érzelmes pillanat számomra, hiszen Galdbachban kezdtem játékos és edzői pályafutásomat is. Még érzelmesebb lenne, ha a Bökelbergben lennénk most (ez volt a csapat régi stadionja – a szerk.). Sok győzelem, keserű vereség és néhány érdekesség is eszembe jut vele kapcsolatban. Szívből köszönöm a Borussia szurkolóinak csodálatos búcsúját. Ez azt mutatja, hogy itt van az én igazi otthonom.” – mondta búcsúzóul.
És végezetül álljon itt az utolsó videó a mesterről (a megható pillanat 2:20-nál kezdődik).
p>
Móra Tamás
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…