Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A korábbi 42-szeres német válogatott védő csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan a visszavonulását, majd kisvártatva az is kiderült, milyen elképzelései vannak a jövőt illetően.
A 32 éves hátvéd 2001-ben a Borussia Dortmundban kezdte a felnőtt pályafutását, majd mielőtt a Ruhr-vidéki ősi riválishoz, a Schalke 04-hez szerződött volna 2010-ben, 2007-2010 között a Real Madridban is rúgta a bőrt. Metzelder az évek alatt többször is súlyosan megsérült, de mindig sikerült felállnia a padlóról.
A visszavonulást követően a bz-berlin.de oldalon bejelentette a 2002-ben világbajnoki ezüstérmet szerző középhátvéd, hogy a Sky televízó csatorna szakértőjeként fog dolgozni, de hosszú távon egy egyesület menedzselése lenne számára az ideális feladat.
Szerző: Budai Levente
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…