Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Hétvégén véget ért a Bundesliga 2012/13-as szezonja, így a játékosok rövidesen nyári pihenőre vonulnak. Ám az átigazolási piac hamarosan megnyitja kapuit, amikor Diego könnyen ismét Madridban találhatja magát. Sajtóinformációk szerint a két klub felvette egymással a kapcsolatot a játékos ügyében.
A Wolfsburg nagy hajrát kivágva végül megmenekült a kieséstől, és a 11. helyen végzett. Ebben nagy szerepe volt brazil játékmesterének, akit ismét csábít az Atlético Madrid. Diego korábban azt nyilatkozta, hogy amíg a szezon nem ér véget, nem kíván foglalkozni jövőjével, hiszen csak a játékra szeretne koncentrálni. A Frankfurt elleni mérkőzést követően azonban így nyilatkozott: „fontos lenne minél hamarabb tisztázni, hol is folytatom a következő szezontól, hiszen így nyugodtan vághatnék neki a nyári alapozásnak.”
Az Atlético elnöke, Enrique Cerezo a napokban kijelentette, hogy folynak a tárgyalások a két klub között, ám pénzügyi megállapodásról még nem beszélhetünk. Németországban ugyanakkor bíznak benne, hogy jövőre is keretükben tudhatják a brazilt, hiszen nagy terveket szövögetnek a korábbi bajnoknál. Az irányító szerződése 2014-ig érvényes és évente nyolc millió eurót folyósítanak a játékosnak fizetés gyanánt. Viszont ha kulcsemberük nem kívánja meghosszabbítani szerződését, akkor már csak idén kaphatnak érte pénzt.
Diego egyszer már szerepelt kölcsönben a „matracosoknál”, a 2011/12-es szezonban Európa Liga győzelemnek örülhetett a spanyol együttesnél. A jövőjével kapcsolatban kijelentette: „akar engem az Atlético, konkrét ajánlatot is kaptam tőlük. Le kell ülnünk a Wolfsburg vezetőivel, hogy megtárgyaljuk, mi lenne a legjobb nekem és a klubnak is. Az itt töltött idő alatt boldog voltam, a szerződésemből is van még egy év hátra. E miatt is le kell ülnünk tárgyalni.” Dieter Hecking, a német csapat edzője kijelentette, hogy meghallgatják a beérkező ajánlatokat, ám csak arra fognak rábólintani, amit vétek lenne visszautasítani.
Móra Tamás
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata