Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
A Barca hazai pályán 2:1-re legyőzte a Valladolidot egy barátságos hangulatú mérkőzésen. Persze nem csak ilyen hangulatú találkozókat játszottak vasárnap. A Deport győzött így továbbra is élnek a galíciaiak bennmaradási reményei; a kiesés ellen menekülő rivális, Pintér Ádám Zaragozája fájó vereséget szenvedett a Bilbaótól hazai pályán. Érdekes lesz a véghajrá a La Ligában, az egyszer biztos!
A katalánok a megszerzett bajnoki cím tudatában nagy meglepetésre igencsak erős kezdőcsapattal álltak fel a Valladolid ellen. A Valdés – Montoya, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Xavi,
Busquets, Iniesta – Pedro, Fabregas, Villa összetételű 11 Messi sérülésétől eltekintve talán az egyik legerősebbnek tekinthető. A Barcában Victor Valdés az 500. mérkőzését játszotta, a spanyol sajtó szerint egyben az utolsót is. További érdekesség még, hogy Tito Vilanova utoljára ült idén a Barca kispadján. Mielőtt azonban bárki felkapná a fejét, tegyük hozzá, hogy a szakember New Yorkba utazik, hogy további gyógykezeléseken vegyen részt. Az idény hátralévő részében Jordi Roura irányít megint.
A találkozóról:
A Camp Nou megtelt lelátói jelezték csupán, hogy egy bajnoki mérkőzésről van szó. A Barca erős kezdője ide, Xaviék játéka oda, lassú, tempóban,, öregurasan futballoztak a hazaiak. A Gólcsendet Pedro törte meg, Xavi passzát értékesítve, majd egy öngóllal megduplázta előnyét a Barca. A Valladolid büntetőből egyenlített a lefújás előtti pillanatokban. A Barca győzelme azt jelenti, hogy a csapat 100 ponttal zárhatja a bajnokságot, hogyha nyeri hátralévő két meccsét is. Imponáló!
A 36. forduló vasárnapi eredményei:
Barcelona – Valladolid 2:1 (2:0)
Gólszerző: Pedro 21., Valiente 42. – öngól, ill. V. Pérez 89. – 11-esből
Deportivo La Coruna – Espanyol 2:0 (0:0)
Gólszerző: Gama 50., N. Oliveira 90.
Zaragoza – Athletic Bilbao 1:2 (1:0)
Gólszerző: Postiga 14., ill. Llorente 80., I. Gómez 92.
Levante – Rayo Vallecano 2:3 ((0:1)
Gólszerző: Acquafresca 52., R. García 86., ill. Piti 20., 72. – a másodikat 11-esből, Vázquez 56.
Nagy Ákos
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt