Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hivatalos: Boateng a Fulhamben folytatja

Védekező középpályással erősített a Fulham együttese Derek Boateng személyében. A ghánai válogatott az ukrán ligát, azon belül pedig a Dnipro csapatát hagyja a háta mögött.

A 30 esztendős játékos 2011-ben a Getafe csapatától került az ukrán együtteshez, most pedig új kihívások elé néz. A transzfer hivatalos, átigazolási összeg nincsen, ugyanis szabadon igazolható lett Derek, aki már tavaly szeretett volna a Fulham együttesébe igazolni. Piaci ára egyébként a transfermarkt.de becslései szerint 3 millió euró.

Boateng a Happy FM-nek elmondta – “Két évre aláírtam a Fulhamhez. Hiszem, hogy ez egy jó átigazolás.”

Ezzel a londoni gárda megkezdte az erősítést a 2013/2014-es szezonra. A ghánai játékos pedig egy új kihívás elé néz a világ egyik ha nem a legerősebb ligájában.

Őszi Ádám