Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az osztályozó első meccse után előnyben a Hoffenheim

Az első osztályban maradásért rendezett osztályozó első mérkőzésén kétgólos előnyt szerzett a Hoffenheim hazai pályán Firmino kitűnő játékának köszönhetően. Az első félidőben nem tudott mit kezdeni a vendég csapat a hazaiak támadó fellépésével, ám a szünet után gyorsan sikerült egy gólt szerezniük, ami akár még sokat is jelenthet a végelszámolásnál. A szépítő találat után felébredt Markus Gisdol csapata, a kék mezesek újabb gólt szerezve bebiztosították győzelmüket és készülhetnek magabiztosabban a visszavágóra.

Folytatódik-e a csodás megmenekülés – akár ezt a kérdést is feltehettük volna a találkozót megelőzően, hiszen a Hoffenheim az utolsó fordulóban Dortmundban hátrányból felállva végül kiharcolta az osztályozós helyezést, így készülhetett a másodosztályban harmadik helyen végző Kaiserslautern elleni két mérkőzésre. A tét nem más, mint az első osztályú szereplés.

A hagyomány és a feltörekvő együttes összecsapásán a hazaiak kezdtek támadóbb felfogásban, mégis majdnem a Lautern szerezte meg a vezetést egy védelmi hibának köszönhetően. A másik oldalon egy Salihovic szabadrúgás után Firmino érkezett és a kapuba belsőzte a bosnyák középre tekert labdáját, így alig tízpercnyi játék után máris örülhetett a csordulásig megtelt Rhein-Neckar-Arena közönsége. A folytatásban kifejezetten élvezetes mérkőzést láthattunk, egyik csapat sem állt be védekezni. A hazaiak igyekeztek már saját térfelén letámadni másodosztályból érkezett ellenfelüket, aminek eredményeként egy szépen kijátszott akció végén ismét Firmino volt a befejező, így kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre a Hoffenheim.

A pauza után valamelyest óvatosabban játszottak a hazaiak, amire rá is fizettek, hiszen egy eladott labda után a Kaiserslautern házi gólkirálya, Idrissou a kapust is kicselezve szépített és megszerezte a hőn áhított idegenbeli gólt. Ez figyelmeztető jel volt Markus Gisdol számára, akinek szándékait jól jelezte, hogy a kapott gólt követően középpályás helyett csatárt küldött a pályára. Ez a húzása olyannyira jól sikerült, hogy az alig két perce pályán lévő Schipplock Torrejón hibáját kihasználva Firmino passzát váltotta gólra. A 71. percben akár a párharc is eldőlhetett volna, Volland szép lefordulása és beadása után Johnson számára azonban nehézséget jelentett az üres kapuba fejelni a játékszert. A hátra lévő időben még Casteels kapus szerencsétlen ütközése okozott riadalmat a hazai szimpatizánsok körében, a fiatal hálóőr hosszabb ápolás után végül folytatni tudta a játékot. Firmino két góljának és gólpasszának köszönhetően tehát a Hoffenheim várhatja kedvezőbb helyzetből az osztályozó visszavágóját. Folytatás hétfőn a Fritz Walter Stadionban.

Hoffenheim – Kaiserslautern 3:1 (2:0)
Gólszerző: Firmino (11., 29.), Schipplock (67.) illetve Idrissou (58.)

Móra Tamás