Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
Younées Belhanda, a az idei évnek címvédőként neki vágó, ám nagyot égő Montpelliér legnagyobb kincse, és most, kiábrándultságában, új kihívásokra vágyik, lehetőleg Franciaországon kívül. Két kitartója kérője is van a fiatal marokkóinak, a két ősrivális, a Galatasaray, és a Fenerbache.
A téli átigazolási idényben Belhanda már kis híján a Liverpoolhoz igazolt, ám végül az utolsó pillanatban meghiúsult a transzfer, állítólag az angolok sokallták az akkor kért összeget. A 23 éves játékos már akkor is szívesen távozott volna, ez mostanra pedig még hatványozottabban igaz, így akár a ’Pool is újra próbálkozhat.
Azonban apró szépséghiba lehet a Liverpoolba szerződés esetén, hogy Belhanda nem játszhatna a nemzetközi kupákban, ellentétben a két török jelentkezővel. Ugyanis idén Galatasaray a legjobb nyolc közé jutott a Bajnokok Ligájában, míg a Fener bejutott az elődöntőbe az Európa Ligában. Ez utóbbi tény pedig nagyon is tetszik a marokkói középpályásnak, ugyanis ő maga ismerte fel a tényt, hogy a PSG-n kívül egyetlen gall gárda sem teljesített óriásit az idén nemzetközi porondon.
Belhandat mégsem érdekli a Paris Saint-Germain (talán fordítva is igaz), hiszen ő mindenképpen külföldön szeretné kipróbálni magát.
Balogh József
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…