Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Liverpoolban felkészültek rá, hogy nyáron elveszítik első számú hálóőrüket, így elkezdtek keresgélni a piacon. Úgy néz ki, Németországban meg is találták a spanyol kapus utódját, akinek ráadásul nem lenne idegen az angol környezet sem.
Egyre biztosabb, hogy a nyáron kapust kereső Barcelona csapatához kerül Pepe Reina. Az érte befutó nagyjából tíz millió font plusz a felszabaduló fizetése (körülbelül százezer font hetente) lehetővé teszi majd Brendan Rodgers számára, hogy megerősítse a csapat keretét. Elsőként kapust kell találnia, akire a hírek szerint Hannoverben rá is talált.
Az angol klub kiszemeltje ugyanis a Hannover 24 esztendős portása, Ron-Robert Zieler. A fiatal hálóőr számára nem lenne ismeretlen az angol közeg, hiszen korábban a Manchester United utánpótlását is megjárta, és biztosan szívesen igazolna egy nevesebb klubhoz, valamint Liverpoolban Reina távozásával Bred Jones lenne az első számú vetélytársa, tehát jó esélyei lennének a stabil kezdőben való szereplésre.
Zieler szerződése 2015-ben jár le Huszti Szabolcs csapatánál, értékét a transfermarkt.de 8 millió euróra becsüli.
Móra Tamás
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…