Matthias Sammer a Bayern München sportigazgatója fejtette ki véleményét Klopp megszólalása után, miszerint a Bayern München olyan, mint a Bond filmekben a gazemberek.
A két nagy német klub között ádáz rivalizálás folyik, amit még jobban tetőz az egymás ellen lejátszandó BL döntő.
Jürgen Kloppnak nem tetszik az, hogy a Bayern München leszerződtette Mario Götzét, a dortmundi alakulat csiszolatlan gyémántját és e nem tetszését egy igen humoros beszólással fejezte ki.
,,Németországban úgy tudom, hogy szólásszabadság van, tehát azt mond, amit csak akar.”– Reagált Klopp beszédére a müncheni alakulat sportigazgatója.
,,Ha elérjük a célunkat, a legfelső szintet a BL-ben elégedettek leszünk és kevésbé sem fog érdekelni, hogy minek neveznek minket.”
Summer elmondta, hogy a Wembley stadionba úgy érkeznek meg, hogy mindent bele fognak adni, a legjobb és legnagyobb tudásuk szerint.
Egyébiránt Matthias Sammer a Bayern München jelenlegi sportigazgatója, 1997-ben a Dortmund játékosaként nyerte meg a Bajnokok Ligáját, majd az ezredfordulót követően az edzői pozíció is az övé lett, 2002-ben pedig bajnoki címet is nyert a sárga- feketékkel.
Lakatos Miklós