Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Kihirdette a Kuvait ellen készülő válogatott keretét Egervári Sándor szövetségi kapitány. A sok sérült miatt több olyan játékos is bekerült, akik korábban egyszer sem kapott meghívót, illetve kerettag volt ugyan, de pályára nem lépett.
Hosszú idő után újfent meghívót kapott Juhász Roland, miután a télen hazatérő védő stabil kezdőnek számít a Videotonban. Ugyanakkor korábban már a keret tagja volt Gyömbér Gábor, de pályára nem lépett, míg Varga Roland és Lovrencsics Gergő első ízben kapott behívót.
A június 6-án, Győrben rendezendő találkozóra összeállt keretet így értékelte a kapitány: „Juhász Roland hosszabb kihagyása után ismét játékba lendült, és bár egyelőre nincs csúcsformában, rutinja miatt szükség van rá a válogatottban. A sérüléssel bajlódó Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Szakály Péter és Halmosi Péter kényszerű távollétében három újoncot is megnézhetek, Lovrencsics Gergő, Gyömbér Gábor és Varga Roland hosszabb ideje kiemelkedő teljesítményt nyújt klubcsapatában, kíváncsian várom a velük való közös munkát. A jelenleg sérültekkel éppúgy szeretnénk ismét számolni, mint az addigra reményeink szerint ismét jó formába lendülő Rudolf Gergellyel. Kovács István ezúttal az U21-es válogatott keretének tagja lesz, Róth Antal együttese ugyanis már Európa-bajnoki selejtezőt játszik, és ez a tétmérkőzés prioritást élvez a felkészülési meccsünkkel szemben.”
Juhász Rolandot meglepte a meghívó: „Az utóbbi három mérkőzésen nem voltam kerettag, ezért nem számítottam a behívásomra. Bizonyítani akarom, hogy jó döntés volt újra számításba venni.” Hasonlóan vélekedett Gyömbér Gábor is, aki legutóbb ősszel volt kerettag: „Meglepődtem, hogy a kapitány meghív a válogatotthoz. Korábban az Andorra és Hollandia elleni selejtező előtt már voltam kerettag.” A frissen behívott Lovrencsics megtiszteltetésnek tartja, hogy a válogatott számít rá: „A huszonhármas keretbe még akkor is nagyon nagy megtiszteltetés bekerülni, ha nem vébéselejtező, hanem felkészülési találkozó vár a válogatottra. Amikor tavaly nyáron Poznanba kerültem, nem az járt a fejemben, hogy légiósként nagyobb az esélyem a válogatottságra, mint a Lombardból, sokkal inkább bizonyítani akartam. Ha valaki akkoriban velem kapcsolatban a nemzeti együttesről beszél, biztosan furcsán nézek rá. Akkor kezdett el foglalkoztatni a gondolat, amikor a Lechhel hét mérkőzést nyertünk meg sorozatban, és tudtam, Egervári Sándor megnézi a Legia elleni rangadónkat. Egy biztos, nekem továbbra is keményen kell dolgoznom.”
Kétséges azonban, hogy Varga Roland marad-e a keretben, miután a szerda esti DVSC ellenében elvesztett Magyar Kupa döntőben megsérült, és le kellett cserélnie őt Pintér Attilának.
Íme a válogatott Kuvait elleni 23-as kerete:
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Varga József (DVSC-Teva), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Guzmics Richárd (Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO), Korcsmár Zsolt (Brann), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Pintér Ádám (Real Zaragoza), Gyömbér Gábor (FTC), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO)
Támadók: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Varga Roland (Győri ETO), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Lovrencsics Gergő (Lech Poznań), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Roda), Böde Dániel (FTC), Priskin Tamás (Alanyija Vlagyikavkaz)
Gavalovits Sándor
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára