Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Két mérkőzéssel kezdődött az NB I 29. fordulója pénteken, ahol előbb Újpesten indult útjára a labda. A IV. kerületben inkább közönségriasztó, mintsem csalogató találkozót láthatott a közönség, amelynek végén egy kontrából Radó eldöntötte a három pont sorsát. Ezt követően Pápára figyeltek a magyar futball szerelmesei, ahol az volt a tét, vajon életben maradnak-e még a siófoki remények, vagy végképp eldől a másik kieső csapat kiléte. A Siófok azonban ismét csatát nyert, így az utolsó fordulóban akár meg is menekülhetnek a másodosztály fenyegető réme elől. Lássuk a részleteket.
Szombathelyről több aggasztó hírt is lehetett hallani a hét folyamán, hiszen a pénzügyeket érintő rémhírek mellett olyan pletykák is megjelentek, hogy a nyár folyamán könnyen elvihetik legjobbjaikat, különösen Radó András kelendő. Az sem könnyítette a vendégek dolgát, hogy második számú kapusuk is sérülést szenvedett, így a sorban utána következő Mursits Roland állt a kapuba a fővárosban.
Az első félidőről túl sok mindent nem tudunk írni, bármennyire is szeretnénk. Említésre méltó helyzet először a nyolcadik percben adódott, ekkor óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul a lila-fehér csapat. Vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy Tóth Péter mentett óriásit, amikor Bavon fejesét vetődve fejelte ki. Más nem is nagyon történt, a szünetben így nem meglepően nem mutatott gólt az eredményjelző.
A második játékrészre szerencsére összekapták magukat a csapatok, főleg Mursitsnak akadt dolga, aki egy ízben bravúrral mentette meg góltól csapatát. Az utolsó percekre a Haladás lépett fel kezdeményezőbben, a gólra azonban egészen az utolsó percig várni kellett. Ekkor Radó indult meg, kicselezte Vermest is, majd góljával eldöntötte a három pont sorsát. Ezzel a találattal teljesült Artner Tamás kívánsága, aki úgy vágott neki a pénteki 90 percnek, hogy a lefújás után is maradjon a tabellán mögöttük az Újpest.
Újpest – Haladás 0:1 (0:0)
Szusza Ferenc Stadion, 2284 néző Vezette: Erdős
Újpest: Balajcza – Szélesi, Vermes, Antón, Pollák (Remili, 66.) – Simon, Vasziljevics, Christ, Balogh, Iandoli – Bavon
Haladás: Mursits – Schimmer, Guzmics, Devecseri, Tóth P. – Gyurján (Kalász, 64.), Simon Á., Nagy G., Iszlai (Szakály A., 60.), Radó – Ugrai (Andorka, 75.)
Gólszerző: Radó (90.)
Sárga lap: Iandoli (5.), Antón (76.) illetve Nagy G. (18.), Simon Á. (51.), Devecseri (61.)
A nap másik mérkőzésén az volt a kérdés, folytatja-e kiváló tavaszi sorozatát a Siófok, vagy végképp eldől a kiesés Pápán. Az idegenben még nyeretlen somogyi csapatnak csak akkor maradhattak életben első osztályú álmaik, ha győztesen hagyják el a pályát. Ennek érdekében igyekeztek minél hamarabb letámadni a hazai játékosokat, az első negyedórában is ők voltak inkább a veszélyesebbek. Maróti révén az első félóra után megszerezték a vezetést a hazaiak, örömük azonban csak addig tartott, amíg les miatt érvénytelenítette Vad II. játékvezető a találatot. Az első félidő legnagyobb helyzete a vendégek előtt adódott, Kiss Máté azonban félfordulatból a kapu fölé lőtt.
A második félidőből öt perc telt el, amikor hatalmas helyzetet hagyott kihasználatlanul a hazai csapat is, hiszen Griffiths éles szögből leadott lövését Kurucz hárítani tudta, majd a kapu előtt pattogó labdát Marics elől az utolsó pillanatban még el tudták rúgni. Az 57. percben aztán megszerezte a vezetést a vendég csapat: Takács Zoltán szabadrúgásból csavart Szűcs Lajos kapujának jobb felső sarkába. A gólt követően paprikás lett a hangulat, aminek eredményeként Máté János idő előtt mehetett zuhanyozni. A kiállítás után mindent egy lapra feltéve rohamozott a hazai csapat, több veszélyes szituációt is kialakítottak Kurucz kapuja előtt, Tóth Bence révén még a kapufát is eltalálták, egyenlíteni azonban nem tudtak, így az utolsó fordulóra maradt a döntés: a Pápa vagy a Siófok búcsúzik az élvonaltól.
Pápa – Siófok 0:1 (0:0)
Pápa, 2000 néző Vezette: Vad II.
Pápa: Szűcs – Dóczi (Beliczky, 71.), Tóth G., Rodenbücher, Présinger – Quintero, Maróti (Tóth B., 76.), Tajthy, Szabó O. (Arszics, 58.) – Griffiths, Marics
Siófok: Kurucz – Fehér Zs., Tímár, Takács Z., Fejes – Pál Sz. (Horváth, 89.), Kiss (Nyári, 81.), Kecskés, Windecker (Gál, 77.), Melczer – Máté
Gólszerző: Takács Z. (57.)
Sárga lap: Maróti (7.), Tóth G. (56.), Marics (59.) illetve Takács (16.), Máté (31.), Kecskés (59.), Windecker (60.), Pál (88.), Gál (90.)
Kiállítva: Máté (68.)
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot