Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga, 37. forduló: Lényegi kérdések dőlhetnek el vasárnap – Beharangozó

A Spanyol Bajnokságban tovább tart a Valencia és a Real Sociedad versenyfutása a BL indulást érő negyedik hely megszerzéséért. Az Európa Ligában jelen állás szerint a Málaga fog indulni –valójában azonban mégsem, hiszen a csapat 1 évre el van tiltva a nemzetközi porondtól – ám a Betisnek még odaérhet az EL-t érő6. helyre. A tabella hátsó felén 6 csapat érintett még a kiesési küzdelemben, akár már a hétvégén eldőlhet, hogy melyik három együttes lesz az, amelyik búcsút int az első osztálynak.

Getafe – Rayo
Egy „mini városi derbit” játszik egymással a két madridi csapat. A Rayo az elmúlt három összecsapásukat menetrendszerűen megnyerte, a Getafe legnagyobb célja az lehet, hogy ez a kudarc ne forduljon elő negyedére is a szomszéddal szemben. Ráadásul a Getafe egy győzelemmel meg is előzni a Rayot a táblázaton. Van miért küzdeniük a csapatoknak!

Valencia – Granada
A Granad az egyik a hat csapat közül, amelyik menekül még a kiesés elől. Igaz, hogy a történelmi város csapata van a legkedvezőbb helyzetben, de még pontot, vagy pontokat kellene szerezniük a hátralévő meccseken. Ráadásul a Valencia a találkozó abszolút favoritja. Roberto Soldadóéknak nagyon kell a három pont, hogy tartsák a lépést Sociedaddal, esetleg meg is előzzék a baszkokat Sociedadot, és odaérjenek a negyedik helyre. A ’Turia-partiak’ úgy tűnik, mindent megtesznek a BL céljaik érdekében, ezért a Granada jó formája – 5 veretlen mérkőzés – ellenére nagy kihívások elé néz a Mestallában.

Osasuna – Sevilla
Az Osasunának bíztató lehet a Sevilla gyenge idegenbeli formája. A pamplónaiaknak nagyon kelleen a győzelem, hogy elkerüljék a másodosztályt jövőre. Talán A körülméyneket és a Sevillát is figyelembe véve, erre reális esélye van a hazaiaknak.

Real Sociedad – Real Madrid
José Mourinho távozik, a Real pedig átalakul majd a jövőre nézve. A madridiaknak ez a mérkőzés csupán formalitás. A találkozó favoritja főképpen ezért lesz a Sociedad. A baszkoknak nagyon sokba, pontosabban a BL-be kerülhet bármilyen pontvesztés a Real ellen. Különben is, a Sociedad mindenképpen egy győzelemmel szeretné búcsúztatni utolsó hazai meccsén Philippe Montanier-t, a szezon végén távozó sikeredzőt.

Málaga – Depor
Manuel Pelelgrini utolsó hazai mérkőzésén a Málaga bebiztosíthatja a 6. helyét a táblázaton, igaz, a nemzetközi kupákban nem indul majd eltiltás miatt a csapat. Pellegrini szeretett klubjától biztosan szépen szeretne búcsúzni, viszont a Depor roppant nehéz ellenfél lesz. Nem elég, hogy bombaformába lendült a galíciai csapat a szezon végére, még a kiesés elől is menekülnek. Igazi ki-ki meccs lesz? Lehetséges.

Espanyol – Barca
A barcelonai városi rangadó először az Espanyol új stadionjában. A Barca a pontrekordra, a 100 pont elérésére hajt, ezért győznie kell majd vasárnap este. Amúgy ritkán rendeznek ennyire kiélezetlen városi rangadót Barcelonában.

Valladolid – Celta
A Celta ha nem nyer biztosan kiesik!

Atlético Madrid – Mallorca
Az újdonsült Király-Kupa győztes Atlético a MAllroca ellen búcsúzik idén a Vicente Calderón stadiontól. Elképzelhető, hogy ez lesz Radamel Falcao búcsúmérkőzése a hazai publikum előtt. A Matracosok nyilván szépen zárnák a szezont, csakhogy a Mallorca az egyik lehető legkellemetlenebb ellenfél lehet, hiszen a vendégeknek mindenképpen győzniük kellene azért, hogy az utolsó forduló döntsön a sorsukról. Mivel létezik egy olyan forgatókönyv is, hogy ha a Mallorca nem győz, a Depor és az Osasuna viszont igen, akkor a szigetlakók kiesnek. Van miért küzdeni, hajtani!

Athletic Bilbao – Levante
A szélsőséges Bilbao utolsó meccsét játssza a legendás Sán Mamésban. Illik győzelemmel búcsúztatni a spanyol futball egyik legkultikusabb szentélyét!

Spanyol Bajnokság, 37. forduló, máj. 26. :

20:00 Getafe – Rayo Vallecano
20:00 Valencia – Granada
20:00 Osasuna – Sevilla
20:00 Real Sociedad – Real Madrid (Tv.: Sport 1, 20:00 – ÉLŐ)
20:00 Málaga – Deportivo La Coruna (Tv.: Sport 1, 22:00 – FELVÉTELRŐL!)
20:00 Espanyol – Barcelona
20:00 Valladolid – Celta Vigo
20:00 Atlético Madrid – Mallorca
20:00 Betis – Zaragoza
20:00 Athletic Bilbao – Levante

Nagy Ákos