Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Falcao holnap már orvosin a Monaconál!

A hírek szerint a végéhez közeledik a Falcao-AS Monaco átigazolási saga. A spnayol Cadena SER rádióadó értesülései szerint az Atlético Madrid kolumbiai csatára hétfőn orvosi vizsgálaton esik át, hogy aztán alá írja a mesés szerződését a francia klubhoz.

A már korábban közszájon forgó információk szerint a Monaco a múltkori a minapi 70 milliós költekezése után, Falcaora most éppen 60 millió eurót kész áldozni, már ha minden sikeresen összejön az orvosin, és az azt megelőző, illetve követő megbeszéléseken. Sőt, már a támadó fizetése is hírértékű, hiszen a gólvágó szezononként állítólag 12 milliót kap majd, ami ráadásul még többet érhet, hiszen a kedvező adófeltételekkel bíró hercegségben kapná meg a bérét.

Falcao megszerzéséért állítólag valóban közel állt már a Manchester United, és a Chelsea is, ám az Atlético kevesellte a kínált összegeket, míg a Monaco hajlandó lenne a kivásárlási díjra hajazó pénzt átutalni a madridiaknak. A 27 éves kolumbiai Ligue 1-be szerződtetése egyébként azt jelentené, hogy ő lenne a francia élvonal legdrágább játékosa, megdöntve Thiago Silva tavaly 52 milliós ellenértékét, amit a PSG fizetett az AC Milannak.

Balogh József