Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Friss BL győztes játékos a Juve célkeresztjében

Sajtóhírek szerint a Juventus figyelmét felkeltette a fiatal osztrák védő David Alaba. A friss Bajnokok Ligája győztes játékost maga Antonio Conte vezetőedző szemelte ki, aki a helyszínen nézte végig a szombati BL döntőt.

A még mindössze 20 esztendős játékos az idei szezonban lett igazán alapember csapatában, akikkel bajnokságot és BL-t nyertek, valamint a német kupa fő várományosai is. A Juventus nem szép emlékeket őriz róla, hisz a BL negyeddöntő első meccsén, már az első percben beköszönt a Torinóiak kapujába. Ennek ellenére a Juventus szívesen látná soraiban a játékost, akit egyelőre még nem tudni, hogy eladnának-e a bajorok. Guardiola érkezésével, ugyanis szinte senkinek sincs biztos helye a csapatban, s a spanyol tréner elképzelhető, hogy kikosaraz néhány játékost.

Mindenesetre, ha a Bayern hajlandó eladni egyik legnagyobb tehetségét, akkor a Zebráknak igencsak mélyen a zsebükbe kell nyúlnia. Az osztrák válogatott játékos piaci értéke ugyanis 22 millió euró, s ennyi alatt valószínűleg el sem gondolkodik a bajor vezetés. A játékost 2015 nyaráig köti szerződés az Allianz Arénához.

Báló Bence