Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől a PMFC

Gyorsan vezetést szerzett a Pécs, majd még az első félidőben kettőre növelték előnyüket. Aztán hiába szerzett Rudolf is gólt még rögtön a második játékrész elején, a DVTK mezőnyfölénye ellenére nem tudott újabb gólt szerezni, így végre három pontnak örülhetett hazai pályán Lőrincz Emil csapata.

Lőrincz Emil, a hazaiak mestere a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kijelentette, hogy több játékosának is kétséges a jövője, ezért a saját presztízsükért, saját szerződésükért is játszanak majd a játékosok. Kitért arra is, hogy csapatának nem megy túl jól hazai pályán, valamint a DVTK sem remekel idegenben, ám reméli, hogy saját rossz sorozatuk ér majd véget a lefújás pillanatában. A borsodiak trénere, Kovac Zoltán győzni érkezett Pécsre, ahol előzetesen olyan játékot várt csapatától, ami az utolsó fordulóban megtölthetné a stadiont a Pápa elleni bajnokin.

Ehhez képest 18 másodperc elteltével máris vezettek a hazaiak, ami bravúr ahhoz képest, hogy a vendégek kezdték a találkozót. A gólért a diósgyőri védelem is hibáztatható, hiszen Grumics két elalvó védő között fejelhetett zavartalanul. A vezető találat megszerzése után átadta a területet ellenfelének a Pécs, kontrákra rendezkedtek be, így értelemszerűen a piros-fehérek birtokolták többet a labdát. Az első negyedórában Rudolf volt a borsodiak legaktívabb tagja, Dibusznak egy ízben nagyot kellett nyújtóznia a válogatott támadó lövése után. A 19. percben megduplázta előnyét a Pécs: Szatmári találatánál ismét nem volt a helyzet magaslatán a vendégek védelme. Két percre rá akár három is lehetett volna a különbség, Wittrédi elől végül a jó ütemben kimozduló Ribánszki el tudta ütni a labdát. A félidő hátra lévő részében ismét a Diósgyőrnél volt inkább a labda, ám a fölényük főként a pécsi tizenhatos előtti passzolgatásban merült ki. Csupán Luque veszélyeztetett távolról, illetve Fernando emelt teljesen üresen a kapu fölé egy bal szélről érkező beadást. Az első félidőben tehát gyorsan előnyt szerzett a hazai csapat, amit nem sokkal az első játékrész közepe előtt megdupláztak. A vendégek előtt akadtak ugyan lehetőségek, ám vagy rossz megoldást választottak, vagy Dibusz Dénes avatkozott jól játékba.

A második 45 perc olyan eseménnyel történt, amire régóta vártak a DVTK szurkolói: Rudolf Gergely ugyanis egy szép egyéni megmozdulás végén megszerezte első gólját piros-fehérben. A szépítő találat hatására felpörgött egy pillanatra a vendégcsapat, ebben a periódusban akár ki is egyenlíthettek volna. Rudolf gólja jó hatással volt csapatára, hiszen ismét beszorították a pécsieket, ám veszélyesebbek voltak, mint az első félidőben. Ez viszont felkínálta a lehetőséget a pécsieknek a kontrákra, amelyekből akár újabb gólt szerezhettek volna. Hiába birtokolta többet az egész mérkőzésen a Diósgyőr a labdát, nem tudtak mit kezdeni az előnyüket őrző pécsiekkel, így Baranyában maradt a három pont.

Pécs – Diósgyőr (2:0) 2:1
Pécs, 1000 néző Vezette: Berger

Pécs: Dibusz – Fodor, Krejci, Lantos, Uzoma – Simon A. (Beke, 55.), Márkvárt, Wittrédi (Causic, 89.), Koller K., Szatmári – Grumics (Horváth Zs., 79.)

Diósgyőr: Ribánszki – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Gallardo (Elek, 83.), Takács, Fernando, Luque – Rudolf, Seydi (Bacsa, 69.)

Gólszerző: Grumics (1.), Szatmári (19.), illetve Rudolf (47.)

Sárga lap: Koller (81.), Uzoma (87.)

Móra Tamás