Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSV: A Barca védőjével erősítenének

A holland PSV Eindhoven vezetése, pontosabban Philip Cocu vezetőedző, a katalánok egykori játékosa, a hírek szerint felvette a kapcsolatot a Barcelonával, hogy magukhoz csábítsa, a 23 esztendős Andreu Fontás-t.

Tavaly egyébként már csábítgatták Fontás-t az Eredivisiebe, ám akkor az Ajax sikertelen ajánlatot tett a fiatal középhátvédért, aki a mostani idény nagy részét a Mallorcanál töltötte kölcsönben. A pletykák szerint maga az érintett örülne a leginkább a Hollandiába költözésnek, ugyanis a Barcanál semmi esélye nincs a csapatba kerülésre, sőt, a szigetlakóknál se volt alapember a Primera Divisionban.

Fontás jelenlegi szerződése 2014-ig szól a katalánoknál, azonban ha hosszabbításra vágyik, akkor most kell majd bizonyítania vagy ott, vagy máshol. Azonban ha Sandro Rosellék akarnak a bekkből egy kis pénzt látni, akkor még most nyáron túl kell adniuk rajta.

Balogh József