Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rafinha visszatérhet korábbi klubjához

Philipp Lahm mögött nem sok babár termett Rafinha számára az idei szezonban, ami után olyan hírek láttak napvilágot, hogy a brazil bekk esetleg visszatérhet Gelsenkirchenbe, ahol korábban öt szép évet húzott le.

Rafinha 2011-ben igazolt a bajorokhoz rövid olaszországi kitérőt követően. Első évében alapembernek számított, hiszen 24 német bajnokin lépett pályára, amiből 16-ot végig is játszott. Az idei szezonban Alaba hátrébb került egy sorral, Heynckes a védelem bal oldalán kezdte el foglalkoztatni, így Lahm átkerült a jobb oldalára. Ezzel Rafinha a kispadra szorult, összesen 13 német bajnokin 287 percnyi játéklehetőséget kapott a 2012/13-as szezonban. Érthető módon a brazil védő több játéklehetőséget szeretne, amire a hírek szerint a Schalkénál lenne is esélye.

Gelsenkirchenben szeretnének versenyhelyzetet teremteni, így Ucsida mögé/mellé szeretnének még egy megbízható jobb oldali védőt igazolni. Első körben a frankfurti Sebastian Jung volt a célpont, ám a 22 esztendős játékos meghosszabbította szerződését csapatánál. Így terelődött a figyelem a korábbi alkalmazottra.

A 27 esztendős Rafinha szerződése további egy évig érvényes a friss BL győztes csapatnál, sorsa vélhetően Guardiola érkezésével fog majd eldőlni.

Móra Tamás