Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nyolc éve – kisebb megszakításokkal – az ETO kapusa, azonban kevesli a neki jutó lehetőséget, így megfelelő ajánlat esetén távozhat. Az idei bajnokságban egy mérkőzésen védő Molnár Pétert a Fradi is kiszemelte magának, míg korábban Siófokon bizonyította, hogy első számú kapusként is megállja a helyét.
„Az ETO-val egyelőre még nem tárgyaltam, de mivel nyolc éve itt vagyok, nem zárkózom el teljesen a folytatástól, azonban az a célom, hogy az élvonalban első számú kapus lehessek, és úgy érzem, új impulzusokra van szükségem.” – jelentette ki a felvidéki származású kapus.
A játékos a jelenről is szót ejtett: „Június 30-án jár le a szerződésem. Egy-két klub már megkeresett. A Fradi egyelőre csak tapogatózott nálam, míg a Paks megkeresése konkrétabbnak mondható. Heteken belül eldől, hogy hol folytatom. Mivel Magyarországon már ismernek, elsősorban itt képzelem el a folytatást, de persze ha jönne külföldi ajánlat, azon is elgondolkodnék.”
A 29 éves Molnár Stevanovic érkezése óta második számú kapus, de egy siófoki kitérővel bizonyította, hogy készen áll az egyes számú mezre. Molnár összesen két találkozón védett tavasszal: ő állt a DVSC elleni vesztes kupadöntőn a zöld-fehérek kapujában és a Ferencváros elleni győztes bajnoki meccsen is csereként egy félidőt védhetett. Lubos Kamenár érkezésével azonban jövőre harmadik számú kapussá válhat.
Gavalovits Sándor
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…