Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valahol Európában 1. rész: orosz, lengyel, osztrák, szerb, és horvát bajnoki körkép

Valahol Európában: Radványi Géza 1947-es filmsikerének filmcímét kölcsönöztük új, heti cikk-járatunknak. A minden hét elején megjelenő írásunk célja az olyan európai ligák aktuális állásának, illetve nagy csapatainak eredményeinek bemutatása, amelyek nem csak nálunk, hanem itthon máshol se kapnak akkora hangsúlyt a sportsajtóban. Természetesen, ameddig kérés nem lesz rá, itt sem a san marinói első osztállyal fogunk foglalkozni, hanem inkább az elit, és a magyar NB1. közé ékelődött bajnokságokról fog szó esni. A hétvégi összefoglaló első részében az orosz, a lengyel, az osztrák, a szerb, és a horvát bajnokságot vesszük górcső alá.

Oroszország – Premjer Liga
Véget ért az orosz bajnokság. Az első, teljes őszi-tavaszi lebonyolítás győztese pedig a CSZKA Moszkva előtt. Bár ez utóbbi tény már másfél hete kiderült.
Dzsudzsák Balázs múltkori igazságtalan kiállítása, majd még kevésbé érthető négymeccses eltiltása utána, a Dinamo a magyar szélső nélkül lépett pályára. A moszkvaiak végül nem is bírtak a Volgával, így lecsúsztak az Európa Liga indulásról is.
A Bajnokok Ligája selejtezőt érő második helyre már korábban befutott a Zenit. EL szereplő pedig az Anzsi, a Kuban, és a Szpartak Moszkva lesz.
Koman Vladimir, és Priskin Tamás is végigjátszotta klubjaik utolsó, egyaránt 2-0-s vereséggel végződőd bajnokiját. Keserű pirula, de Priskinék búcsúztak az élvonal küzdelmeitől. A másik kieső pedig, a szintén újonc Mordovija gárdája. A Rosztov, és a Krilja osztályozóra kényszerül, az SZKA Energyija, illetve a Szpartak Nalcsik ellen.
A 30. forduló eredményei:
Tyerek Groznij – Krilja Szovjetov Szamara 4-1
Dinamo Moszkva – Volga Nizsnyij Novgorod 0-0
Amkar Perm – Zenit Szentpétervár 0-0
Rubin Kazany – FK Krasznodar 2-0
Lokomotív Moszkva – Mordovija Szaranszk 2-1
Szpartak Moszkva – Alanyija Vlagyikavkaz 2-0
Kuban Krasznodar – Anzsi Mahacskala 1-0
FK Rosztov – CSZKA Moszkva 3-0

A bajnokság végeredménye: 1. CSZKA 64 pont, 2. Zenit 62 pont, 3. Anzsi 53 pont, 4. Kuban 51 pont, 5. Szpartak 51 pont, 6. Rubin 50 pont, 7. Dinamo 48 pont, 8. Tyerek 48 pont, 9. Lokomotiv 43 pont, 10. FK Krasznodar 42 pont, 11. Rosztov 29 pont, 12. Amkar 29 pont, 13. Volga 29 pont, 14. Krilja 28 pont, 15. Mordovija 20 pont, 16. Alanyija 19 pont.

Lengyelország – Ekstraklasa
Óriási lehetőséget szalasztott el Lovrencsics Gergő, és csapata, a Lech Poznan. Ugyanis kicsivel korábban lépett pályára, az éllovas Legia, amely csak döntetlenre volt képes a Lodz ellen. Ám a Poznan még nagyobbat bukott, és a tökutolsó Bielskotól kapott ki, hazai környezetben. Így tehát két fordulóval a vége előtt hatpontos előnyre tett szert a Legia Varsó, és remek gólkülönbségének köszönhetően már most bajnoknak érezheti magát.
A dobogó harmadik fokára hajtó címvdé, a Slask most ismét bronzérmes helyen tanyázik.
A Belchatow, és a Bielsko-Biala továbbra is nehéz helyzetben van, a tabella alján.
A 28. forduló eredményei:
Piast Gliwice – Korona Kielce 1-1
Wisla Krakkó – Ruch Chorzow 1-1
Widzew Lodz – Legia Varsó 1-1
Lechia Gdansk – GKS Belchatow 1-1
Lech Poznan – Bielsko-Biala 0-2
Pogon Szczezin – Gornik Zabrze 1-0
Jagielonia Bialystok – Slask Wroclaw 0-2
Zaglebie Lubin – Polonia Varsó 0-0

A bajnokság élmezőnye, és hátsó régió: 1. Legia 63 pont, 2. Lech 57 pont, 3. Slask 46 pont, 4. Piast 45 pont,… 8. Wisla 35 pont,… 13. Lodz 32 pont, 14. Ruch 30 pont, 15. Belchatow 27 pont, 16. Bielsko 26 pont.

Ausztria – Bundesliga
Hétvégén befejeződött az osztrák bajnokság is. A rekordgyőztes Austria Wien 2006 után, idén 24. alkalommal végzett az élen. A fővárosiak az elmúlt évtized sikercsapatát, a Red Bull Salzburgot előzték meg, végül ötpontnyi különbséggel. Mindkét gárda a Bajnokok Ligájában indulhat.
A dobogó harmadik fokán végző Rapid mellett, még a Szabics Imre fémjelezte Sturm Graz indulhat az Európa Ligában.
Sáfár Szabolcs, és az innsbrucki Wacker megúszta végül a kiesést, ugyanis az utolsó forduló balszerencsés eseményei miatt a korábban több magyart is foglalkoztató Mattersburg búcsúzott az élvonaltól. Utóbbi gárda helyére, az Erste Liga bajnoka, az első osztályban abszolút újoncnak számító Grödig került.
A 36. forduló eredményei:
Mattersburg – Admira Wacker 0-1
Sturm Graz -Wiener Neustadt 0-3
Red Bull Salzburg – Austria Wien 3-0
Rapid Wien – Ried 3-0
Wolfsberger AC – Wacker Innsbruck 2-3

A bajnokság végeredménye: 1. Austria 82 pont, 2. Salzburg 77 pont, 3. Rapid 57 pont, 4. Sturm 48 pont, 5. Wolfsberger 47 pont, 6. Ried 46 pont, 7. W. Neustadt 36 pont, 8. W. Innsbruck 36 pont, 9. Admira 35 pont, 10. Innsbruck 35 pont.

Szerbia – SuperLiga
Az utolsó előtti játéknapon már bajnokká koronázott Partizan, az idény búcsúztatásaként a földbe döngölte a szabadkai Szpartakot. Az ezüstérmes Crvena súlyos vereséget szenvedett a bronzérmes Vojvodinától.
A két újonc, a Donji Srem, és a Nis bennmaradtak, a botrányosan gyenge évet maga mögött tudó, és már fordulókkal ezelőtt kieső Smederevo után, a Borca is búcsúzott. Utóbbi kettő helyére, a Napredak Krusevac, és a Cukaricki jutott fel.
A 30. forduló eredményei:
Rad Belgrád – Radnicki Nis 3-1
Javor Ivanjica – Radnicki Kragujevac 1-1
FK Jagodina – Donji Srem Pecinci 2-0
Sloboda Uzice – FK Smederevo 4-1
OFK Belgrád – BSK Borca 1-1
Vojvodina Novi Sad – Crvena Zvezda 3-0
Hajduk Kula – Novi Pazar 2-0
Partizan Belgrád – Spartak Subotica 5-0

A bajnokság végeredménye: 1. Partizan 73 pont, 2. Crvena Zvezda 62 pont, 3. Vojvodina 61 pont, 4. Jagodina 50 pont, Uzice 45 pont, 6. OFK 45 pont, 7. Rad 44 pont, 8. Kula 38 pont, 9. Zlatibor 36 pont, 10. Javor 34 ponr, 11. Donji Srem 34 pont, 12. Nis 34 pont, 13. Kragujevac 31 pont, 14. Novi Pazar 30 pont, 15. Novi Pazar 30 pont, 16. Smederevo 15 pont.

Horvátország – 1.HNL
Sok más pontvadászattal egyetemben, a horvát első vonal is a végéhez érkezett a napokban. A Dinamo Zagreb a szokásoknak megfelelően, ismételten megnyerte a bajnokságot, mint teszi azt már 2006 óta, minden idényben. Sőt, a nagy rivális Hajduk Split idén még a közelében sem volt a fővárosiaknak, mindössze a negyedik helyen végzett, így még a nemzetközi kupékban sem indulhat.
A korábban még bajnoki címet is nyerő Nk Zagreb körökkel ezelőtt kiesett már, mostanra pedig világossá vált, hogy az Inter, és a Cibalia is egy osztállyal lejjebb indul az ősztől.
A 33. forduló eredményei:
Dinamo Zagreb – Hajduk Split 3-1
Istra – Lokomotiva Zagreb 1-1
Zadar – RNK Split 2-2
NK Zagreb – HNK Rijeka 1-4
Inter Zapresic – Slaven Belupo 2-0
NK Osijek – Cibalia Vinkovci 1-0

A bajnokság végeredménye: 1. Dinamo 77 pont, 2. Lokomotiva 57 pont, 3. Rijeka 53 pont, 4. Hajduk 52 pont, 5. RNK Split 52 pont, 6. Istra 44 pont, 7. Osijek 39 pont, 8. Belupo 39 pont, 9. Zadar 36 pont, 10. Zapresic 35 pont, 11. Cibalia 32 pont, 12. NK Zagreb 27 pont.

Balogh József