A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
Neymar a ‘Nike’ legújabb futballcipőjének bemutatóján rögtönzött egy rövidke interjút a Barcáról. A 21 éves klasszis elárulta, hogy jelenleg a “fellegekben jár”.
“Nagyon nehéz döntést hoztam meg azzal, hogy a Barcába igazolok. Ez egyszerre öröm és bánat is a számomra. Örülök, hiszen a világ egyik, ha ne ma legjobb klubcsapatában játszhatok; viszont szomorú is vagyok, hogy el kell hagynom a Santost. Ebben a klubban nevelkedtem, és most, 9 év után búcsúznom kell. Nagyon megszerettem itt mindenkit!” – kezdte Neymar, aki a későbbi szakaszokban természetesen nem kerülhette el a Barcára irányuló kérdéseket sem. “Kicsit gyomoridegem van, ha arra gondolok, hogy ezentúl Messivel, Xavival Iniestával, vagy Dani Álvessel fogok naponta edzeni és találkozni. Hihetetlen futballistái vannak a Barcának, Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a katalánokhoz tartozok majd. Jelenleg ettől a tudattól a fellegekben járok!” – így Neymar, aki nagyon bízik benne, hogy Lionel Messivel kitűnő duót alkotnak majd.
Neymar azonban igyekezett szűkszavúan nyilatkozni, több újságírói kérdést is visszautasított, mondván még nincs itt az ideje, hogy a Barcáról beszélgessenek. A 21 éves klasszis viszont nagyon szimpatikust gesztust tett a brazilok felé. “Számomra most a válogatott az első. Nagyon szeretnénk jó eredményt elérni a brazíliai Konföderációs Kupán. Szeretném büszkévé és boldoggá tenni a brazil embereket!”
A Konföderációs Kupát június 15. és június 30. között rendezik majd meg. Neymar egy esetleges brazil diadallal még boldogabban utazhat majd Barcelonába, és nyilván bőszen nyilatkozgat majd az újságíróknak is a katalán kalandról!
Nagy Ákos
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok